Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 3. szám - NEGYVENÖT ÉVES A FORRÁS - Sümegi György: Kondor Bélától Tóth Menyhértig - Kondor Béla festményei
tesnek vehetjük még egy nagyon szorgalmas - márpedig Duránci az - naplóíró, krónikás esetében is, de éppen itt, ezen a ponton válik lehetségessé, hogy a valós történet/esemény/ párbeszéd átszíneződhet. Hozzáadódhat a rögzítendő és a rögzítés között eltelt idő valamilyen tapasztalata, reflexe, és a pontos, szó szerinti fölidézhetés nehézsége is. Ugyanígy az átvett és nem kontrollált információ pontatlansága, féligazsága is. Pl. „Nagy T. Katalin /.../állította össze Kondor monumentális budapesti kiállítását, és szerkesztette annak katalógusát". A szerkesztőknek egy lábjegyzetben pontosítani kellett volna ezt, mert a tény a következő: „Kondor Béla (1931-1972). Oeuvre-katalógus. A katalógust összeállította, írta és a kiállítást rendezte: Bolgár Kálmán és Nagy T. Katalin. Magyar Nemzeti Galéria, Bp., 1984." Hasonló szerkesztői következetlenségek előfordulnak még a kicsit terjengősre hagyott szövegben, amelyből ráadásul az olvashatóságot és összefogottságot nagyban segítő ismétléseket sem szűrték ki. Duránci azonban alapjában véve megbízható krónikás, sokszor a pontos dátumok (gyakran él az azonos napon, de időben távoli történések párhuzamba állításával) fölidézésével is hitelesít, hiszen a tények makacs tisztelője. Természetesen már akkor, amikor kronologikusan rendezte, időrendbe összeállította a följegyzéseit, óhatatlanul azonnal szerkesztett is: kiemelt, elhagyott, az idő és emlékezete rostáján csak a számára és a Kondor-relációban fontosakat tartotta meg. Sokan szerepelnek a kötetben olyanok, akik csak átvonulnak Duránci emlékezetén, de a képzőművészethez, vagy az általa tételezett magyar művészettörténeti centrumhoz tartozókra többször, újra és újra visszatér. Tóth Menyhért műveivel (és személyesen is) a Nagy István-centenárium konferenciaidejében, a Tisztelet Nagy Istvánnak kiállításban találkozott: „meglepődtem a képein, a reggeli nap sugarai simogatták őket. - Mi ez a fehér a fehérben? - kérdeztem őszinte elragadtatásomban." Duránci ettől kezdve figyelemmel kísérte Tóth Menyhért életútja, művészete alakulását, tanulmányt írt róla az újvidéki Híd folyóiratban, s ezzel a Tóth Menyhért művészetét magasra értékelő vajdaságiak sorába (Herceg János, Milan Konjovics, Tolnai Ottó) lépett. Csiky Tibortól Komiss Dezsőig, Tóth Menyhértig, Németh Lajostól Pap Gáborig, Vujisics Sztojánig sok szereplőt fölvonultatóan széles az a kapcsolati háló, amelyben személyek, és rajtuk keresztül az intézmények (Magyar Nemzeti Galéria, MissionArt Galéria, Miskolci Galéria stb.) is fontos szerepet kaptak munkásságában. Duránci életének, képzőművészeti érdeklődésének a tengelyébe Kondor Béla személye, művei, művészetének a teljessége és a kettejük barátsága került, így a naplójegyzetek egészén átsüt, átlüktet az ő jelenléte. Minden hozzá viszonyítható a szövegtestben, mindennek Kondor - vagy művei - sugarában van sajátos értelme. Duráncinak nem volt közvetlen élménye az 1956-os forradalom, de emberi érzékenysége ezt is sajátjává érleli: „A magyar tragédiáról, az ötvenhatos eseményekről is gondolkodom. Ez a téma folyamatosan visszatér a gondolataimba, ugyanis a falakon látható nyomok, és különösen a Budán látott romok állandóan emlékeztetnek, nem is annyira a háborúra, mint inkább az ötvenhatos eseményekre." Kondor művészetének fogantatását, kifejlődését, a személyiségének alapélményeit a forradalom meghatározottságában szemlélteti. Kondor „az ötvenhatos események szellemi és etikai hagyatékának köszönheti, hogy megalkotta és megjelenítette látomásait". Kondor „közvetlenül is részese volt az ötvenhatos eseményeknek, most pedig tűri a szocialista realizmus önkényét". „1962. augusztus 25., szombat. Elkezdett mesélni, bolyongásairól Nagyatádon, ahol katonai szolgálatát töltötte, hazáig, Pestig. /.../ Megrendültén hallgattam Béla monológját a Duna budai oldaláról, ahol ellenőrizték és igazoltatták azokat, akik át akartak menni Pestre. Hosszú sorok, szorongva várakozó emberek. Látta, amint egyeseket kiállítottak a sorból, vadállat módjára verték, majd elvezették őket, hallotta a lövéseket, amely éles hangjával valaki sorsát pecsételte meg... Neki szerencséje volt. Átment... különben ma nem beszélgethetnénk itt." Hogy Kondor művészetének a fundamentuma a forradalom élményanyagára épül, azt Duránci teljes biztonsággal 120
