Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 3. szám - NEGYVENÖT ÉVES A FORRÁS - Kurcz Ádám István: Gion Nándor temetői

kerül sor: a kisfiúk itt leskelődnek a méhész lánya, „Szent Erzsébet" után80, aki később itt veszíti el ártatlanságát. A fiúk aztán itt vesztik el illúziójukat, és nőnek fel, amikor megtudják, hogy eszményük már nem tiszta.81 Ezért a szépnek - és mivel halottról van szó - változhatatlanul tisztának tartott Giziké Schladt sírján állnak bosszút. Amíg hittek a tiszta szerelemben, rituálisan virágot hordtak Giziké sírjára, valahányszor meglesték meztelenül fürdő szerelmüket82, de miután csalódtak eszményükben, ugyancsak jelképes cselekedetet végeznek: összetapossák a virágokat és szétzúzzák a síron lévő fényképét.83 Az összetört fénykép helyreállításának kísérlete eleve kudarcra van ítélve: az elveszett illúzió sosem állhat helyre, Giziké Schladt képét lehetetlen újrafényezni.84 Az Angyali vigasság című regényben pedig azt olvassuk - és mint az előbbi esetben, valószínűleg szintén a felnőtté váláshoz kapcsolódó beavatási rítusnak kell tartanunk -, hogy két belevaló fiú „fogadásból" egy héten át boszorkányhírű asszonyok sírján aludt a temetőben.85

Gion műveiben tehát a pusztuló temetők, hogy újból Foucault harmadik tézisére utaljunk, szinte zavarba ejtenek azzal, hogy saját egyetlen helyszínükön képesek megjeleníteni több, egymással önmagában inkompatibilis, sőt akár egymásnak ellentmondó teret: többek között a múlt, az emlékezet és a kultusz helyét, a játék és a pihenés terét, ugyanakkor és egyidejűleg a földhözragadt praktikum terét is.

Gion Nándor pályájának minden szakaszában (elején, közepén és végén is) írt olyan regényeket és novellákat, amelyek a számára szokatlanul otthonos temetők közötti térben helyeződnek el. Ezeket a műveket olvasva időnként az az érzésünk, mintha minden köznapi dolog is a temetők körül történnék. Bár Gion maga számol be arról, hogy valós életrajzi helyek által ihletett tereket vázolt fel írásaiban86, mindamellett nem lehet egyszersmind szimbolikusnak is nem tartani, a sokat szenvedett délvidéki, és különösen a szenttamási magyarság sorsát példázó képnek venni, hogy az emblematikus délvidéki történet temetői díszletek között, illetve gyakran konkrétan sírok fölött játszódik.87 Hadd szóljunk most csak annyit a vidék történetéről, hogy a legtöbb, a mai Vajdaság területén fekvő magyar településnek volt ún. „nagyszaladása" 1848-49-ben, illetve némelyiknek

80 „Egy napon már kora délelőtt három kisfiú: a két Kiss Kurányi gyerek és Bergernek, a feltalálónak a fia sátrat kezdett építeni a temető végén burjánzó ördögcérnacserjék és ecetfák között. [...] Leültek a puha, zöld levelekre, lábukat maguk alá húzták, a sűrű ördögcérnacserjék eltakarták őket a folyó felől és a temető felől is, szótlanul, csendben várták Szent Erzsébetet, a méhésznek a lányát." Gion Nándor 1971. Ezen az oldalon = E/IV. 115.

81 im. 118-119.

82 „Ettől kezdve minden délután a sátorban hasaltak, a sűrű ördögcérnacserjék között, és lélegzet-visszafojtva nézték Szent Erzsébetet, aki meztelenül fürdött a folyóban. És mindennap vittek virágot Giziké Schladt sírjára." im. 118.

83 „Az idősebbik Kiss Kurányi gyerek lehajolt, kivette a vízből a szegfűket, a földre dobta őket, a befőttesüveget pedig a fekete márványból készült sírkőhöz csapta. [...] Akkor hátráltak néhány lépést a gyerekek, zsebükből parittyát vettek elő és rengeteg apró kavicsot. [...] Mire a kavicsok elfogytak, Giziké Schladt már nem mosolygott. A vastag üveg annyira összerepedezett, hogy nem is látszott ki alóla a kis, ovális fénykép." im. 124.

84 im. 143.

85 Gion Nándor 1985. Az angyali vigasság = É/III. 448.

86 „Mezítlábas koromban szívesen csatangoltam a temetőkben. Házunk körül temetők voltak, békés, csöndes temetők, én naphosszat elnézegettem a fekete és fehér márvány sírköveket, megbarátkoztam a halottakkal, akik már senkinek sem tudtak ártani." Gion Nándor 1994. Napló részletekben = É/V. 20.

87 „[Gion Nándor] nem felejtette el megemlíteni, hogy a szovjet hadsereg mögött ólálkodó hős partizánok hogyan kínozták, erőszakolták és öldösték a magyarokat, hogyan ritkították meg a Ferenc-csatorna környékén elterülő magyar falvak lakosságát, vagy azt, hogy lejjebb, a Tisza legdélibb szakaszán miként mészárolták higgadt módszerességgel a magyar férfiakat. Véráztatta táj. Hülyeség! Minden táj véráztatta. Igaz, de van véráztattább. Ez itt délen erősen áztatva van." Száraz Miklós György: Lenn Délen = Magyar Nemzet, 2007. ápr. 28.

115