Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 3. szám - NEGYVENÖT ÉVES A FORRÁS - Alföldy Jenő: Az akácfa tövisei: Megemlékezés Hatvani Dánielről

ugyanúgy érdekelte, mint a közösségi életnek bármely más területe. Őszinte és egyenes jelleme s az öröm vonzása éppúgy hozzátartozott személyéhez, mint a küzdelemre való hajlandóság, a jó munkaközösség megszervezése és együtt tartása, s mint a szembenézés a forgandó történelem okozta változásokkal.

A törekvő és tehetséges, eredetét nem felejtő ember, mint amilyen Hatvani Dániel volt, azért vágyódik a kulturális centrumok valamelyikébe, hogy minél nagyobb hatásfokon szolgálhassa egykori sorsosait. Ha pedig az övéivel marad, akkor a többiekkel együtt szeretné szebbé, termékenyebbé és boldogabbá vagy - legyek szerényebb - minél kevésbé csúnyácskának és boldogtalannak látni maga körül a lakóhelyét, legyen bár peremvidék vagy művelődési centrumot jelentő városközpont. Legfontosabb tanítómesterei, például Németh László vagy Veres Péter olyan értelmiséget szeretett volna látni maga körül és utódaiban még 45 után is, amely céltudatosan átveszi a szellemi és erkölcsi irányítást a letűnt világ alkalmatlannak bizonyult uraitól, megszervezi és levezényli a földosztást, szociális intézkedéseket hoz, megteremti a demokráciát, majd, mint egy évtizeddel később, 56 bizakodó történelmi pillanatában kiderült, a műveletlen és öncélú káderek helyébe lép. Ha ezt mindig törvényszerűen meghiúsuló szándéknak fogjuk fel, akkor semmi sem valósulhat meg belőle, ezért a belenyugvás elfogadhatatlan. Ha csak rész- eredményeket érhetünk is el, a célhoz váltig ragaszkodnunk kell. Ez volt a múlt rendszer tanulsága művei szerint.

Ezek után fölteszem a kérdést: miért kellett a rendszerváltás veszteseivé válniuk olyan embereknek, akik az előző évtizedekben dacoltak a diktatórikus intézkedésekkel, a megvesztegetési kísérletekkel, a megfélemlítő intézkedésekkel, amilyenek főként a Forrás főszerkesztői posztján fenyegették és sújtották Hatvani Dánielt? Hogy van ez: ha valaki szorgalommal és tisztességgel áll helyt egy olyan társadalmi környezetben, amelyet szeretne a maga emberi arculatára formálni, akkor két oldalról büntetik meg súlyosan? Először azok számolnak le vele, akik diktátumaikkal gáncsolták a vidéki Magyarországért és az érte pörlekedő irodalomért folytatott munkájában, majd olyan megmondó emberek késztetik félreállásra, akik a falu és a tanyavilág mielőbbi megsemmisülését látnák legszívesebben?

Küzdelmeit, sikereit, vereségeit és csalódásait Hatvani ugyanolyan szociografikus tárgyilagossággal írta meg önéletrajzi műveiben, mint a magányos és a szövetkezetekbe terelt gazdálkodókról szóló riportjaiban. Amit nem sikerült elérnie főszerkesztőként, közéleti emberként vagy akár - visszavonultában - önellátó gazdálkodóként, mindazt mint megszívlelni való tanulságot hagyta reánk s a távolabbi utókorára. Szórakoztatón és panaszos felhangok nélkül, hogy mi is tudjunk mosolyogni, akár úgy is, mint amikor a rendszerváltást némi szóbicsaklással gengszterváltásnak becézzük.

Találó címeket adott könyveinek, igen kifejező például a Tilalomfák árnyékában emlékirata. Megemlíteném azonban, hogy ugyancsak izgalmas kései könyve, az Egy bennszülött vallomásai azt a szót elevenítette föl Németh László és a népi írók szótárából, amelyet a mai magyarokra nem szoktam használni, mert túlzásnak tartom, hogy a gyarmati, félgyarmati helyzetben sínylődő fellahokhoz, peonokhoz vagy a dél-afrikai néger bányászokhoz hasonlítsam magunkat. De arról nekem is vannak tapasztalataim, hogy időnként másod- osztályú állampolgárként kezelnek. Jó néhányszor magam is éreztem - akárcsak Hatvani Dániel -, hogy nem voltam egyéb, mint „szem a láncban". Éltem és reméltem, olykor minimumprogrammal. Alkukat kötöttem a lehető legkisebb megalkuvásra törekedve. „Megéltem" a hetvenes-nyolcvanas években, ha nyugati szemmel jó ideig topisan is - de nem „bennszülötti" nyomorban. A Németh László-i kifejezés még annak a hárommillió koldusnak a korából származik, amelyre érvényesebb volt ez a kifejezés, mint a panelszocializmus ugyancsak szánalmas, de éhezni már nem éhező tömegeire.

100