Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 3. szám - NEGYVENÖT ÉVES A FORRÁS - Alföldy Jenő: Az akácfa tövisei: Megemlékezés Hatvani Dánielről
Hatvani írói-publicisztikai munkássága százszor többet ér a centrum jól fizető lapjainak akár a negyed évszázaddal ezelőtti, akár a mai (gyakran elviselhetetlenül alpári) közírásánál, de szóhasználata, fogalomértelmezése egy-két helyen korrekcióra szorul. Nem tudom, honnét vette, hogy a globalizmus világgazdasági és pénzügyi visszaéléseit és egyéb nemzetellenes megnyilvánulásait (amelyeket csakugyan naponta megszenvedünk) a szabadkőművesek mesterkedése okozza. Ez egyoldalú megítélés, éppúgy, mintha az önmagukat baloldalinak nevező politikai kalandorokat az állítólagos „szocializmusuk" miatt ítélnénk el, s nem önnön eszméik lábbal tiprásáért. Vagy mintha a „liberalizmust" eleve nemzetellenes ideológiának tartanánk. Történelmünk a nemzeti szabadelvűség ragyogó alakjait vonultatta fel a 18. század végétől a huszadik század elejéig; kár, hogy akik most ezt a lobogót lengetik, nagy szelet csapva, azok rendszerint nemzeti létünket óhajtják aláásni. Ami pedig a szabadkőművességet illeti, el kell ismernünk, hogy ennek a titkolózásra hajlamos, de számos jó ügyet felkaroló nemzetközi szövetségnek hatalmas érdemei vannak a felvilágosodásban, az antifeudalizmusban, a polgárosodásban, a háborúellenességben és a humanizmusban. A világirodalom olyan nagyságai rokonszenveztek ezzel a háromszáz éves mozgalommal, mint Lessing, Goethe, Stendhal, Lev Tolsztoj és még számos világnagyság, például Wolfgang Amadeus Mozart. A mozgalom hazai hívei és útitársai sem hanyagolhatok el, Kazinczytól és társaitól számos reformnemesen át Adyig, Kosztolányiig, Máraiig, Benedek Marcellig, Komlós Aladárig vagy - bizonyos jelekből következtethetőn - Szerb Antaltól Orwellig, Koestlerig vagy Bálint Györgyig. (Sok kiábrándult szocialista van közöttük, az kétségtelen.) Nem minden hétpróbás pénzember szabadkőműves, és pláne nem minden szabadkőműves gyarmatosító szándékú bankár. Ami az első világháború alatti és utáni szabadkőművesség egy részében kárhoztatható (Károlyi, Benes és hasonlók), az nem varrható mindenestül a szabadkőművesség elveit vallók nyakába - Ady szelleme ezt eleve kiveti magából. A szabadkőművesség nemcsak a magyarországi nacionalizmust ítéli el, hanem a többi országét is. Végtére sokkal inkább kulturális mozgalom ez, mint politikai vagy gazdasági, bár lehetnek ilyen ágai is. E fenntartásom jelzésével tartoztam, hogy jó szívvel emlékezhessek meg a közéleti bátorságában és toliforgatói tehetségében kiemelkedő Hatvaniról. Az ő plebejusi demokratizmusával együtt egészül ki humánussá a polgári progresszió. A Nyugat nagyjai és a népiek együttesen adják modern kultúránk gerincét. Hatvanival éppúgy bánt el a kor - a „szocializmus" és az azt követő „szabadelvűség" egyaránt (mindkettőt csak macskakörmök közt emlegethetem) -, ahogy a bolsevizmus számolt le sorra az utcájába tévedő kiválóságokkal, József Attilával például. Az ötvenhatos szellemi áramlatot gerjesztő, csúful megbüntetett Déry Tibort, Zelk Zoltánt, Benjámin Lászlót, Tamási Lajost, a tizenkilences forradalmárnak indult Lengyel Józsefet s még jó néhány progresszív kiválóságot, ötvenhat neves és névtelen áldozatait is közéjük értem. Hatvani Dániel ilyen szavakkal vallotta meggyőződését az értelmiség fogalmáról: „Belsőleg megszenvedett szabadságomat, legalábbis közvetlenül, szegénységemből nem tudom levezetni. Ha pazar jómódban dúskálhatnék, az élet, a világ lényeges dolgairól ugyanúgy gondolkodnék, mint most. (...) A küzdelemről, a fennmaradásról megfogalmazható nézeteim nem a kenyérharc hétköznapjaiban gyökereznek." Ez nem az öncélú, önmagáért való értelmiség elve, amelynek közömbös a hozzá föl nem érő, lenézett plebejusság, az, amelyből pedig rendre kiemelkednek a későbbi nemzedékek nagyjai. Ez a demokrata hangja, aki szerint az értelmiség feladata az útmutatás a sokaság fiainak, nem a szerencsésebb sorsúak ellen, hanem a feltörekvők elgáncsolói és a kiváltságaikat atavisztikusan féltők ellen. Hősünk - nevezzük így, nem félve a túlzástól - jobban megszenvedte az általa is óhajtott rendszerváltás utáni éveit, mint a korábbiakat. E sorait 1993-ban vetette papírra: „számolni kell egy létszámban is jelentős embercsoporttal, mely meggyőződéssel vallja, hogy az új 101
