Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 3. szám - NEGYVENÖT ÉVES A FORRÁS - Füzi László: Az idő keresése
Magyarországon mintegy 5-700 000 lakótelepi lakás van ma, ennek megfelelően legalább a lakosság egyötöde, hozzávetőlegesen kétmillió ember él ma is panellakásban. A panelvilág kialakítása nyilvánvalóan megkerülhetetlen volt, a gyors és nagyméretű urbanizáció nem tudott volna végbemenni a lakótelepi lakások felépítése nélkül. Az sem igényel különösebb magyarázatot, hogy a panellakások nálunk nem az elképzelhető legmagasabb színvonalat képviselték, tőlünk keletebbre a miénkénél is rosszabb szinten készültek el az ilyen jellegű lakások. Viszont szembetűnő, hogy a művészet, s benne az irodalom alig-alig foglalkozott az addigiaktól gyökeresen eltérő életkörülményeket és a korábbiaktól erősen eltérő közösségi vagy éppen a közösségiséget cáfoló egymás közti kapcsolatokkal. Legújabban Nyerges András Háztűznéző című regénye (Nórán Libro, 2012) érintette a fentebb említett kérdéseket, miközben a szerző a ház-haza megfeleltetést felerősítve egy lakótelepi lakásváltás kapcsán a rendszerváltás egyik lehetséges regényét is megalkotta. A lakótelepi életmód sokakat elszakított az élet alapvető rendjétől. Ezt valójában akkor vette észre, amikor az új, sorházi lakásukba költöztek, ez annak, aki meg tudta tenni, a lakótelepi lakás után a következő lépés volt valamiféle önálló lakás irányába. Ekkor látta, hogy sokak számára egyáltalán nem természetes az előttük lévő utcaszakasz tisztán tartása, a szemét összesöprése, télen a hó elhányása, az aprócska kiskert gondozása, s így tovább. A számára legmegdöbbentőbb kérdést, a legmegdöbbentőbbet, mert az általa korábban megtapasztalt munkára utalt vissza, akkor hallotta, amikor a szomszédaikkal a garázsépítés részleteit beszélték meg. Azon gondolkodtak, hogy mennyi kavicsot és cementet vegyenek, ekkor kérdezte meg az egyik szomszédjuk: Minek a kavics és minek a cement? Mondták, betont kevernek belőlük. Erre kapták meg válaszul: Azt tudtam, hogy van kavics és van cement, de azt nem, hogy a kavicsból és a cementből lesz a beton. 64. Amikor az OTP-s lakásukba beköltöztek, a Széchenyivárost addig lezáró út másik oldalán négy ház állt, négy, négyzetes belső teret körülfogó ház. Az egyik reggel, akkor még ágyuk sem volt, Ági a földre ágyazott a maguk részére kialakított félszobában, birkák bégetésére ébredtek. Idillikus, csöndes volt minden, természetesnek tűnt az is, hogy a házakhoz járdák sem vezettek, a babakocsival, és nélküle is, tócsák közt manővereztek. A városközponttól távolinak tűnt ez a hely, így piros jelzéssel ellátott gyorsjárat vitte negyedóránként az embereket a városba. Aztán újabb házak épültek, velük szemben iskola is, egészségügyi szakközép- iskola, akkor, amikor az ablakból nézték az építését, nem gondolta, hogy pár évig óraadó tanár lesz majd ebben az iskolában. Azóta innét kiindulva is minden lehetséges irányba, amőbaszerűen terjeszkedik a város. Az eltelt harminc év gazdasági mozgásai is leolvashatók a felépült házakról. Épült itt nyugdíjasotthon, aztán holland típusú, sorházakból álló „falu", lakópark, majd a város szélén, a határba belenyúlva, egymástól távolálló kisebb kastélyok nőttek ki a pusztában, hatalmas telküket kovácsoltvas kerítések és folyton ugató kutyák védik. 91
