Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 3. szám - NEGYVENÖT ÉVES A FORRÁS - Füzi László: Az idő keresése

A szerkesztőségben munkája révén is ő állt a legközelebb Hatvani Dánielhez.

Erezte, tudta róla, mit miért lép.

Dani tudta, hogy figyelik, nem a III/III, lehet, feltehetően ők is figyelték, a Forráshoz kapcsolódó anyag vagy elkallódott, vagy még nem került elő.

Lépéseit nyilván a politikai vezetők figyelték, ezért taktikai lépéseket is tett. Feltehetően az éberségét illusztrálandó határolódott el a lapban a népfőiskolái szám fiatal szerzőitől, a támadásokat ezzel azonban nem tudta kivédeni.

Volt, amikor csak részleteket közölt az akkor már ellenzékiként ismert költő minden szempontból „közölhető" ciklusából, s volt, amikor visszaadott egy, a teljes szerkesztőség által közölhetőnek gondolt írást.

Emlékszik, délben vették ki a postafiókból Kosa Ferencnek a B. Nagy Lászlóról írott esszéjét.

Buda Feri kézbe vette az írást, elkezdte hangosan olvasni, s olvasta végig, az elejétől a végéig.

Gyönyörű, mondta a felolvasás végén Feri.

Gyönyörű, mondtuk mindannyian.

Gyönyörű, mondta Dani. S hozzátette, természetesen nem közöljük.

Több szó nem hangzott el, mentünk haza, nem tudtunk mást tenni - mondja most is szomorúan.

Akkor azt sem tudták, hogy lesz idő, amikor azoknak az éveknek a megfigyeléseiről könyvek, tanulmányok íródnak. Közülük néhányan ezt az időszakot már nem élték meg. A Forrás körüli megfigyeléseket Müller Rolf dolgozta fel. A tanulmányból itt csak a szerző pár megállapítását idézi.

Az első idézendő megállapítás az, hogy a rendszer megteremtette a különböző szerkesztőségek megfigyelésének alapját. Idézi: „A Forrás megindítását követő évben, 1970-ben adta ki Benkei András belügyminiszter a 0022. számú parancsát, amely egészen a rendszer bukásáig meghatározta az állambiztonság tevékenységét a kultúra, így az irodalmi sajtó területén. Az indoklásban a szokásos sablonok mellett (...) olvasható volt, hogy az állambiztonság, amely az ellenség aknamunkáját már addig is számtalanszor jelezte az állami és a pártszervek felé, sok esetben áttévedt mások territóriumára. A kulturális élet terepein ezért az elhárítás hatáskörét, feladatait tisztázni kellett. Az újságokkal (csakúgy, mint az irodalom, a művészetek és a tudomány egészével) kapcsolatos instrukciók sorában a felderítés, a dokumentálás, a megelőzés, az akadályozás és a korabeli szakzsargonban »szignalizációnak« nevezett jelzésadás mellett szerepelt a titkos eszközök és módszerek alkalmazásával folytatott operatív ellenőrzés és a bizalmas nyomozás."

Müller Rolf másik lényeges megállapítása, hogy az ügyek végigkísérték a Forrás életét, „állambiztonsági lenyomatai mégsem maradtak fenn, legalábbis a kutatás során ez idáig nem kerültek elő". A kutató, ahogy írásában ezt megtette, más források bevonásával elemezheti a folyóirat körüli, a titkosrendőrséggel is kapcsolatos ügyeket.*

Mindezek után természetesen kérdés, hogy mi lett a keletkezett iratanyag sorsa. Ezen a téren feltételezéseket fogalmazhat csak meg. Vagy megsemmisítették azt az átmenet időszakában, vagy lappang még valahol.

* V. ö.: Müller Rolf: Célkeresztben a Forrás, Kísérlet egy állambiztonsági történet rekonstrukciójára, Forrás, 2011. 1., 78-93., idézett részek: 78. és 83.

46.

80