Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 2. szám - Lengyel András: Irodalom, marginalitás, rendszerkritika: Egy paradigmatikus eset: Lakatos Péter Pál „története”

költő", mélyen bevilágít Lakatos gondolkodásába. Jelzi, gondolkodása centrumában a „barthás" magyarság-ideológia áll, megnyilatkozása elsődlegesen ideologikus szerveződésű, de ítéleteit ugyanakkor figyelemre méltó esztétikai fogékonyság vezérelte. E kettősség végighúzódik a kritikán. Jellemző, hogy úgy látta: „Az új magyar lírának nagyszerű ívelésében elérkeztünk a valóban újhoz: a magyarság szociális életéhez" (KJA 1: 179.), s József Attila „dalaiban fólzendül a szociális élet mélysége, embersége és jobbvilág akarása" (KJA 1:179.). Ám, s ez is jellemző a méltatóra, „[természetesen mindenekfólött a magyar föld bitangolása és testvértelensége feszíti hangját a testvéri földért, munkáért és igazabb magyar életért." (KJA 1: 179.) Mégis, noha az igazi szövegelemzés hiányzik a kritikából, a kötet dalait engedte hatni magára. Olyannyira, hogy azt is észrevette, „így válik legnagyobb költőjévé is József Attila Csokonai és Petőfi óta a magyar dalnak" (KJA 1: 181.).

A kritika kétségkívül része a József Attila elismertetéséért folytatott küzdelemnek, s nagy érdeme, hogy fölismerte nagyságát. Irányzat- és korspecifikus érvelése azonban, amely elsődlegesen ideológiai dokumentummá teszi, be is zárta fölismeréseit a marginalitás keretei közé.

A kvalitásérzék mindazonáltal nem tagadható meg Lakatostól, s az is bizonyos, engedte hatni magára az érvelő József Attilát is. Mindezt jól mutatja, hogy kiállt József Attila (bizonyos értelmezők körében még ma is „hírhedtnek" ítélt) Babits-pamfletje mellett is. A nevezetes „Tárgyi kritikai tanul mány"-t nem csak ismertette, de - egyedüliként a kortársak közül - azonnal jelentős teljesítményként mutatta föl. írása, amely a Kortárs 1930. február 11-i számában jelent meg, több szempontból is fontos. Az, hogy kiállt a „botrányba" keveredett harcostárs mellett, nyilván jólesett József Attilának, de ma már kevéssé fontos. Két mozzanata azonban irodalomtörténeti távlatból is fontos. Az egyik: az a Lakatos, aki maga nem sokat bajlódott a szövegekhez közel hajló szövegmagyarázattal, most - nyilván a pamflet olvastán - fölismerte a „tárgyi kritikai tanulmányban" testet öltött hermeneutikának a jelentőségét. ítélete egyértelmű: József Attilának „a kritika feltámasztására irányuló kísérlete [...] sikerült. Sikerült minden fölényes, avagy gyalázkodó fintor ellenére is, aminthogy sikerült József Attilának mély és nagy verseket alkotnia a magyar talaj istenes erejével." (KJA 1: 159.) ítélete értékét növeli, hogy „Szabó Dezső remek pamflet jé"-vél és „Kosztolányi sekélyes [...], Adyval holta után személyeskedő" (Lakatos által idézőjelbe is tett) kritikájával összevetve alkotta meg véleményét: „Aki józanul olvas és ítél, vegye kezébe e három munkát és a józan ész követelményei alapján állapítsa meg a lényegi különbséget." (KJA 1:159.) Ez a kor mércéje szerint rangos, rangot adó összevetés. S hogy ez az elismerés nem egyszerűsíthető le valamiféle baráti apologetikára, megmutatja érvelése. Elismerte, József Attila kritikája „kíméletlen, mint maga az igazság [...] és a tiszta ész. De ez a tanulmány - mindenek előtt és mindenek ellenére - kritika, mert nem az író lelkiállapotáról, testi és szellemi alkatáról, szokásairól, tulajdonságairól mond szellemes dolgokat, hanem a művet magát vizsgálja, boncolja, amely abban a pillanatban elszakad írójától (a közönség számára), amikor és amely pillanatban könyvvé lett." (KJA 1: 159.) Ez az elv, amely persze a „tárgyi kritikai tanulmány" elveit visszhangozza, ma is érdekessé teszi Lakatos interpretációját. Sokan ugyanis még ma is - tévesen - személyi vagdalkozást látnak benne.

Az a hatás, amelyet József Attila gyakorolt Lakatosra, természetesen Lakatos pályájának alakulása szempontjából is érdekes, s minden valószínűség szerint hozzájárult ahhoz, hogy Lakatos gondolkodásában a szociális szempontok váltak dominánssá. Ennek az elmozdulásnak a jele, hogy hivatkozott ismertetése is már egy olyan lapban kapott nyomdafestéket, amelynek távolsága a „barthásoktól" jelentős. A Kortárs, amelyben egyébként József Attila is publikált, nemzedéki lap volt ugyan, de egészen más beállítódású, mint az Új Magyar Föld vagy az Előőrs. A Kortárs karakterét egyértelműen munkatársai marxizáló gyakorlata határozta meg, s ezek a szerzők zömmel a zsidó (kis)polgárságból regrutálód106