Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 2. szám - Füzi László: Az idő keresése

Fordítva is igaz ez, az állam bármilyen működési zavara azonnal a rendszer összeomlását jelezte előre.

Ez a gondolat is megfordítható, ami a politikában rosszul működött, arról azt hitték, hogy a szocialista berendezkedés miatt működik rosszul, pedig másutt is voltak rosszul működő részrendszerek, másutt is játszott a politika aljas eszközökkel.

11.

Azért emlegeti sűrűn a politikai kérdéseket, mert ő maga is beleszorult a politizáló szerepbe.

Vigyáz a kifejezés használatára, azt mondja, hogy politizált, s nem azt, hogy politikai színtéren politikai álláspontot fogalmazott meg.

Fia a határon túli magyar irodalomról beszélt, akkor politizált, ha Németh Lászlóról, akkor politizált, ha Illyésről, akkor is, de ha József Attiláról, akkor is, ha a szociográfiákról, akkor is, s ha Esterházyról vagy Nádas Péternek az Egy családregény vége című munkájáról, akkor is.

Ha a tanítványai verset mondtak az iskolai ünnepségeken, akkor a versek közé szükségszerűen áthallásos versek is bekerültek.

Barátai ugyanígy voltak ezzel. Bárhol, bármikor beszéltek, mindig politizáltak, mert akkor valójában minden összefüggött a politikával.

A rendszer ezzel megint önmaga ellen fordult, neki a politikától elforduló tömegekre lett volna szüksége, ám annyira leszűkítette a véleménymondás terét, hogy szinte mindenki politizált - akár önkéntelenül is.

A politikai ösztön egyébként hiányzott belőle. Pontosabban a jelenségek politikai jellegű értelmezésére irányuló ösztön ott volt benne, de a politikusi magatartást soha nem tudta kialakítani magában.

Ezen a területen egész eddigi életében a naivitás jellemezte.

12.

De ha nem akart politizálni, akkor mit akart? - kérdezi magától is.

Valójában rosszul feltettnek gondolja a kérdést, mert gondolkodása nem a tértől és az időtől függetlenül létezett.

Mégis mondja.

Valójában nem akart mást, mint megismerni a történelmet, akkor, amikor tiltották az egyes történelmi események, korszakok megismerését.

Az olvasmányairól akart beszélni-beszélgetni, a folyóiratokban megjelent írásokról, társadalmi problémákról, gondokról, a születések számáról, az erdélyi magyarok helyzetéről, a tanárok fizetéséről, a tanítás színvonalának csökkenéséről, az első generációs létről, a cigánykérdésről, a vidék és a főváros kapcsolatáról, a vidékiségről, a hagyomány és modernség viszonyáról, az új könyvekről, s így tovább.

Később ötvenhatról, Nagy Imréről, s persze Kádár Jánosról.

66