Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 12. szám - Péter Márta: éjszaka csak hallom; dögkút; (ahogy porlad); táj; (csak állok, mint ló); (már úgy); (össze kell pakolni): versek

vázként és szúrt a csont a törött borda, már a nyitnék előtt is. drágáim sorakozó, elő a dögkutakból temessétek be az oszló húsokat

dögjeim, gyönyörűim magamra ölöm lelketek gondolását, a tekintést valahonnan ide, ahol már csak én vagyok én a maradék dög árván (a dögkutak szélein) bolyongva mintha még lenne élet, valami szerűség, egy szárny csapkod bennem, csapdos

fáj a tüdőm szárnylevegője karistolja toll, madárcsont ti vagytok, laktok engem, édes állatkáim a dögkutakra fekszem magammal temetem a barnás habot-orgiát szagos hártyahúst a föld réseiből gyöngyöző halálverítéket magamat veletek zuhanó élhalált

(ahogy porlad)

ahogy porlad az ember lesz

súlytalan poranyag a súlytalan ember