Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 12. szám - Tőzsér Árpád: Říjen, Brumaire – Fagyláros
Mihályt (az alattomos és félelmetes „davaj vodi!"-t; él-e még vajon Endreffy Lóri bácsi?). Akkor, 1956. október 6-ának kora reggelén kezdtem írni (a Szuvorov utcai főiskolai internátus 316-os szobájában) a Férfikor című születésnapi versemet. Délután hallgattuk a rádióban a temetés közvetítését, s utána a versem 180 fokos fordulatot vett: a forradalmakról kezdett szólni. Egy évig írtam aztán, közben valóságosan is kitört a forradalom, a versemből forradalmi induló lett. Koncsol Laci egy tanulmányában azt írta róla: „a szlovákiai magyar Marseilles". A minősítés egyszerre megrendítő és komikus. Ahogy most az is, hogy mindezek a magasztos gondolatok egy „szakdolgozatíró bérmunkás" fejében keringenek: hetek óta egyetemi szakdolgozatokat javítok (de inkább írok, diákjaim helyett). Kifelé robotolok, befelé ünnepelek, s mindettől valahol a tudatom alatt azt remélem (mint E. P. lektorijelentés-írója), hogy megnyújtja az életemet. Október 11. Válogathatok a halálok között: melyik volna jobb? Agyhalál?, szívhalál?, vesehalál?, vershalál? (Az írást már valóban életfontosságú szervemnek érzem, leállását vagy ellehetetlenülését halál közeli állapotként élném meg.) Mindegy, jöhetsz, Csont Táncmester vagy Vén Kapitány, mindegy, milyen minőségben jössz, csak szemhalál formájában ne gyere. Tegnap egy bútorüzletben voltunk a feleségemmel, s addig néztem, nézegettem egy kék rekamiét, míg végül a közepén egy nagy, piros foltot kezdtem látni. (Nem piros, inkább olyan narancsszín volt. Valahol azt olvastam, hogy a makuladegeneráció akkor fordul veszélyes stádiumba, ha a látott kóros foltok elszíneződnek.) Azóta egyfolytában rettegek, hogy megint meglátom valahol a piros foltos rekamiét. Az új a foltban a színe volt, s az, hogy nem a szememben érzékeltem, hanem a nézett tárgyon, azaz a rekami- én. Igaz, csak néhány pillanatig. Futva menekültem a kék-piros kanapé közeléből. S természetesen nem vettem meg. Pedig már elképzeltem, hogy egykor majd ezt is besorolják Recamier asszony (valamint az ágyát híressé tevő Chataubriand) és Freud elhíresült rekamiéi mellé. Hogy ezen írom meg a Síron-túli emlékirataimat. 2. Másfajta októberek Október 12. Az agyam, amióta az internet a kezem ügyébe hozta a nagy világlexikonok és világlapok anyagát, sokszor függetleníti magát az értelmemtől, s értelmetlen dolgokkal foglalkozik. Például ilyesmivel: Boncza Berta sorsa félelmetesen azonos Szendrey Júlia sorsával: mindketten korán eldobják az özvegyi fátyolt (Szendrey Júlia csak egy évet vár a férje halála után, Boncza Berta hármat), mindketten korán (negyvenévesen) meghalnak, s tkp. mindkettő „képzelt aranyhal, kis senki leány", „kis női csuka". Boncza Borbála Horváth Árpádját Márffy Ödönnek hívják. Béke poraikra. - S ha nincs internet, az a világraszóló esemény is elkerülte volna a figyelmemet, hogy csaknem pontosan egy évvel ezelőtt, 2005. október 1-jén, az észak-olaszországi San Cascianóban 3:0-ra nyert a magyar írócsapat az olasz csapat ellen, s hogy a meccset felolvasások és beszélgetések követték, valamint a torna után a játékosok írásaiból antológia jelent meg. Az irodalom, a szocialista realizmus 40 éves kisiklása után megint kisiklóban van, csak most nem a politikusok, hanem a futballisták és szójátékgyárosok kezelik a váltókat. Pedig már Örkény István megmondta, hogy Quod licet jó vicc, non licet szóvicc. Weöres Sándor 29
