Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 12. szám - Tőzsér Árpád: Říjen, Brumaire – Fagyláros

Mihályt (az alattomos és félelmetes „davaj vodi!"-t; él-e még vajon Endreffy Lóri bácsi?). Akkor, 1956. október 6-ának kora reggelén kezdtem írni (a Szuvorov utcai főiskolai internátus 316-os szobájában) a Férfikor című születésnapi versemet. Délután hallgattuk a rádióban a temetés közvetítését, s utána a versem 180 fokos fordulatot vett: a forradalmakról kezdett szólni. Egy évig írtam aztán, közben valóságosan is kitört a forradalom, a versemből forradalmi induló lett. Koncsol Laci egy tanulmányában azt írta róla: „a szlovákiai magyar Marseilles". A minősítés egyszerre megrendítő és komikus. Ahogy most az is, hogy mindezek a magasztos gondolatok egy „szakdolgozatíró bérmunkás" fejében keringenek: hetek óta egye­temi szakdolgozatokat javítok (de inkább írok, diákjaim helyett). Kifelé robotolok, befelé ünnepelek, s mindettől valahol a tudatom alatt azt remélem (mint E. P. lektorijelentés-írója), hogy megnyújtja az életemet. Október 11. Válogathatok a halálok között: melyik volna jobb? Agyhalál?, szívhalál?, vesehalál?, vershalál? (Az írást már valóban életfontosságú szer­vemnek érzem, leállását vagy ellehetetlenülését halál közeli állapotként élném meg.) Mindegy, jöhetsz, Csont Táncmester vagy Vén Kapitány, mindegy, milyen minőségben jössz, csak szemhalál formájában ne gyere. Tegnap egy bútorüzletben voltunk a feleségemmel, s addig néztem, nézegettem egy kék rekamiét, míg végül a közepén egy nagy, piros foltot kezdtem látni. (Nem piros, inkább olyan narancs­szín volt. Valahol azt olvastam, hogy a makuladegeneráció akkor fordul veszélyes stádiumba, ha a látott kóros foltok elszíneződnek.) Azóta egyfolytában rettegek, hogy megint meglátom valahol a piros foltos rekamiét. Az új a foltban a színe volt, s az, hogy nem a szememben érzékeltem, hanem a nézett tárgyon, azaz a rekami- én. Igaz, csak néhány pillanatig. Futva menekültem a kék-piros kanapé közeléből. S természetesen nem vettem meg. Pedig már elképzeltem, hogy egykor majd ezt is besorolják Recamier asszony (valamint az ágyát híressé tevő Chataubriand) és Freud elhíresült rekamiéi mellé. Hogy ezen írom meg a Síron-túli emlékirataimat. 2. Másfajta októberek Október 12. Az agyam, amióta az internet a kezem ügyébe hozta a nagy világ­lexikonok és világlapok anyagát, sokszor függetleníti magát az értelmemtől, s értelmetlen dolgokkal foglalkozik. Például ilyesmivel: Boncza Berta sorsa félel­metesen azonos Szendrey Júlia sorsával: mindketten korán eldobják az özvegyi fátyolt (Szendrey Júlia csak egy évet vár a férje halála után, Boncza Berta hármat), mindketten korán (negyvenévesen) meghalnak, s tkp. mindkettő „képzelt aranyhal, kis senki leány", „kis női csuka". Boncza Borbála Horváth Árpádját Márffy Ödönnek hívják. Béke poraikra. - S ha nincs internet, az a világraszóló esemény is elkerülte volna a figyelmemet, hogy csaknem pontosan egy évvel ezelőtt, 2005. október 1-jén, az észak-olaszországi San Cascianóban 3:0-ra nyert a magyar írócsapat az olasz csapat ellen, s hogy a meccset felolvasások és beszélgetések követték, vala­mint a torna után a játékosok írásaiból antológia jelent meg. Az irodalom, a szo­cialista realizmus 40 éves kisiklása után megint kisiklóban van, csak most nem a politikusok, hanem a futballisták és szójátékgyárosok kezelik a váltókat. Pedig már Örkény István megmondta, hogy Quod licet jó vicc, non licet szóvicc. Weöres Sándor 29

Next

/
Thumbnails
Contents