Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT HATÁR GYŐZŐ - Nekem egy egész városom van, „akit” szerethetek
-Amikor a Rajzfilmstúdiót tervezted, adottság volt egy régi polgári ház, az úgynevezett Miron- villa, amelyet összhangba kellett hozni az új épületrészekkel. Mennyire határozta meg ez a gondolkodásodat?- Világos volt, hogy a polgári házat, úgy, ahogy volt, meg kell hagyni. A lelkét is. Kínálta magát, hogy a villába főleg adminisztratív funkciók kerüljenek, az új részre pedig a gyártás folyamata. Mert épp olyan technológiája van egy filmstúdiónak, mint akár egy szerszámgépgyárnak. Ez is, az is termelő üzem. És egy termelő üzem is lehet szép és praktikus. Nagyon szeretek például egy kemény, új épületet, amelyik Nagykőrösön, a konzervgyár területén épült fel.- Az a lamellás épület?- Bizony, a lamellás épület. De az a lamellasor nem díszítés. Egy 3000 adagos üzemi konyhát kellett terveznem, ebben a betonkömyezetben. Világos volt, hogy nem tervezhetek oda valami flikk-flakkos házat, az elmenekülne onnan, ha tudna, a szerencsétlen. A tervezés előtt elmentem, megnéztem a kecskeméti konzervgyár konyháját. Ilyen helyen mindig betervezik a szellőzést, ami utána nem működik. Bementem egy mosogatóba, és felfordult a gyomrom. Bűz, ötvenfokos meleg az üvegházhatás miatt. Könnyűszerkezetes épület volt. Akkor azt mondtam, hogy megpróbálom az általam tervezett épületet úgy leárnyékolni, hogy március és október között ne érje közvetlen fény a konyhát. Az ablakokon keresztül persze kap természetes fényt, csak tűző napot ne kapjon! A konzervgyár nagyhatalmú igazgatója - központi bizottsági tag volt — azt mondta: Rendben, csinálja meg, de ha nem működik, akkor én ezeket az elemeket leszedetem, és odahordatom valamennyit a tervezővállalat bejárata elé. Ez komoly fenyegetés volt olyan valaki részéről, aki meg is tette volna, ha nem válnak be a lamellák. De beváltak.- És mind a mai napig fent vannak a helyükön. Azt olvastam róluk, hogy ezek nem fából, hanem vasbetonból készültek.- Vasbetonból vannak. Statikus kollégámat, Letanóczky Gyulát állítottam nehéz helyzet elé, mert egy-egy ilyen elem darabonként másfél tonnás. Megvan az ára is természetesen, de itt hiába van áramszünet, ez akkor is működik, árnyékolja a konyhát. Statikus kollégám éppen készült az üdülésére, amikor kértem tőle, hogy készíttesse el ezt az elemet 5 centis vastagságban. Lobogtattam neki egy szaklapban, hogy nézd meg, egy pesti statikus ezt így csinálja. Elutazott, de amikor visszaért, nagyon feldúltan keresett. Teljesen véletlenül annál az épületnél kötöttek ki, amelyikre hivatkoztam. Dühöngött, mert azon fából voltak a lamellák, én meg azt kértem tőle, hogy a mieink vasbetonból legyenek. Helyszínen föltéphető módon? - dühöngött. De becsületére legyen mondva, megcsinálta.- Beszéltél az alföldi napsütésről, az árnyékolás kényszeréről, ugyanakkor az épületeid rendkívül világosak, nemcsak a fehérre festett falaktól, hanem az üvegfelületektől is, amelyek sok napfényt engednek be a terekbe. A fővárosban viszont komoly szakmai vitát generált a nagy üvegfelületeid terve: az Ybl Miklós tervezte Lónyay-villa felújításának kálváriájáról kérdezlek. Átment végül az általad kitalált koncepció?- Átment. Minden engedély adott hozzá, de mégis mondanék róla pár szót. Ez megint abba a körbe tartozik, amiért meg kellett kínlódnom. Amikor olyat lép az ember, ami szokatlan, ami még nem volt, akkor mindig számítani kell arra, hogy ebből kemény összecsapások lesznek. Amit ott nem értettek meg: kaptam egy fiatalembertől egy megbízást, hogy vizsgáljam meg, hogy a Várnak a keleti oldala beépíthető-e és hogyan? Megnéztem: ez egy Ybl-ház volt valamikor. Fönt van egy utca, 40 méteres a szintkülönbség, és oda Ybl nem csak ezt az egy házat építette, de lent még két támfalat is, úgyhogy az egész 116
