Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT HATÁR GYŐZŐ - Nekem egy egész városom van, „akit” szerethetek
bele valamibe az ember. Láttam, hogy volt egy pályázat Bugacra, leültem, dolgoztam; vagy sikerül, vagy nem. Ugyanúgy senki nem kért fel a zsinagóga felmérésére sem, mégis készítettem egy kis tanulmánytervet. A Játékházra ugyanígy, arra még a pénzt is mi szereztük annak idején. Körülbelül a korszerűsített gőzgép hatásfokával dolgoztunk. Tíz javaslatunkból jó esetben kettő megvalósult. A templomokat például ingyen csinálta az ember - szegények voltak a gyülekezetek. Nagyon sok apró tanulmánytervet készítettünk megbízás és díjazás nélkül, és az volt a fizetség, hogy néhány esetben ezekből kaptunk konkrét megbízásokat.- Említést tettünk néhány olyan épületről, amelyekhez ily módon közöd volt. Valószínűsíthető, hogy ezekhez a munkákhoz kellett valamiféle támogató háttér, még ha igaz is, amit mondasz, hogy tíz javaslatból átlagosan kettő valósult meg ténylegesen. Kezdettől érezted, hogy hatni tudsz a megye és a város vezetőire, hogy partnerként kezelnek, vagy ezt ki kellett harcolni?- Nem és igen. Nemigen. Harcolni kellett, és nem kellett harcolni. Egy példával hadd világítsam meg, bár tartok tőle, hogy a politika esetleg még majd azt is felrója, hogy ez egy másik korszakban történt. Én úgy vagyok az emberek megítélésével, hogy a pártállásukat teljesen figyelmen kívül hagyom. Az érdekel, hogy mit cselekszenek. A zsinagóga felújításakor történt egy érdekes eset. Amikor megcsináltam a tanulmánytervet, majd a kiviteli tervet is, azt javasoltam az illetékeseknek, hogy helyezzük el a zsinagóga épületében a tudományos egyesületek székházát, legyen az intézmény a belvárosban. Közölték, hogy már másként döntött a pártbizottság, mert az Állami Építőipari Vállalat vezérigazgatója kijelentette, hogy a METESZ-székházat ő csak zöldmezős beruházásként hajlandó megépíteni, előregyártott elemekből. Ez a zsinagóga halálát, a lebontását jelentette volna. Nem maradt más lehetőségem, vettem a bátorságot és bejelentkeztem a vezérigazgatóhoz, Dörner Henrikhez, aki fogadott is engem.- Nagyhatalmú ember volt.- Természetesen. Fogtam a terveimet, átvittem hozzá, remélve, hogy nem csak néhány percet szán rám. Elkezdődött egy hosszú beszélgetés. Kiderült, hogy ennek az embernek is vannak érzései, kiderült, hogy imádja a festészetet, irodalomról beszélgettünk, az Észak- nyugati átjáróról, és végül meggyőztem. Visszavonta a saját szakvéleményét, ami nagyon szokatlan dolog volt abban az időben. így menekülhetett meg a zsinagóga. Készítettek akkortájt egy filmet rólam, amelyben szintén elmondhattam a zsinagóga felújításának történetét, benne azt is, hogy Dörner Henrik hajlandó volt visszavonni a véleményét. Nem értettem miért, egy nap múlva a Népszabadságban egy féloldalas cikk jelent meg. Elég ronda írás volt arról, hogy én mit okvetetlenkedek, hiszen nekem mindenem megvan. Nem értettem, hogy miért ez a nagy felhördülés egy felújított ház miatt. Végül, már sokkal később, megmagyarázták, hogy a kérdéssel - a zsinagóga újrahasznosításával - még a Politikai Bizottság is foglalkozott. Rájöttem, hogy miről volt szó: két dolgot nem lehetett akkoriban csinálni. Az ellenzék már sok mindent csinálhatott, szidhatott engem, téged; a gondolkodó, különösen a másként gondolkodó embert nem szerették, de eltűrték. Nem lehetett viszont a Szovjetuniót támadni. Nem lehetett bevallani továbbá a nyilvánosság előtt, hogy direkt pártirányítás zajlik. Az volt a hivatalos álláspont, hogy a pártbizottság semmiben nem dönt, csak irányt mutat, a valódi döntések a közigazgatás egyes szintjein születnek. Ez volt az első eset, hogy kimondták, amit mindenki tudott: hogy bizony az ügyek valójában a pártbizottságon dőlnek el.- Más zsinagóga felújítása is köthető a nevedhez.- Van egy másik, nagyon szép munkám, amit nagyon szerettem és szeretek ma is. Szekszárdra terveztem meg a régi kiszsinagóga hasznosítását. Nagyon szép épület, a 95
