Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT HATÁR GYŐZŐ - Nekem egy egész városom van, „akit” szerethetek
Most, ahogy így visszagondolok rá, nálunk is volt egy hasonló kezdeményezés, még a hatvanas években: amikor idekerültem Kecskemétre, volt egy olyan országos idegenforgalmi pályázat, amit az Építőművész Szövetséggel karöltve hirdetett meg a turisztikai hivatal. Ötletpályázat volt, javaslatokat kértek arra, hogy a régi épületek közül mit és hogyan hasznosítsanak, hogyan állítsanak az idegenforgalom szolgálatába. A pályázaton én is indultam, magát Bugacot, a Bugaci Csárda helyreállítását és az állattenyésztés újbóli fellendítését javasoltam, és ezzel nyertem. Azt találtam ki, hogy a csárdát egy öreg épület átalakításával építsük meg, a pásztormúzeum pedig a tájba illő, új épületként, kint a pusztán épüljön fel.-A közelmúltban elindult, helyi értéktárak összeállítását célzó kezdeményezések nagyon hasonlítanak szándékukban ahhoz, amiről beszéltél. Ez arra épül, hogy bármi helyi értékké nyilvánítható, amit a helyi közösség annak tart és javasol.- Amerikában a beérkező javaslatokat minden évben bővítik, és ez egy könyvsorozatot alkot Amerika Nemzeti Emlékhelyei címmel. Mindenki igyekszik ebbe belekerülni, mert a belföldi turistaforgalmat nagyon megnöveli, ha valamely település szerepel ezekben a kiadványokban.- Térjünk vissza a pályakezdésedhez. 1963-ban, némi médiasegítséggel, a műemlékvédelem kötelékébe kerültél: oda, ahova a szíved húzott. 1964-ben viszont már Kecskeméten dolgozol. Miért hagytad el egyetlen röpke év alatt a vágyott munkahelyedet?- Fogalmam sincs, és ezt egész komolyan mondom. Érdekes volt: abban az időben vidéki kollégáim Pesten akartak maradni, a pestiek viszont sokkal könnyebben elindultak az ismeretlenbe. Mondhatnám azt is, hogy kalandvágyból kerültem Kecskemétre, és nem járnék messze az igazságtól. Mert egy olyan helyre elmenni, ahol se rokona, se ismerőse nincs az embernek, az azért nem kockázat nélküli döntés.- Egy frissen végzett színész általában azért szerződik vidéki társulatokhoz, mert rögtön fontos szerepeket kap. Nem lehet, hogy te is nagyobb feladatokra vágytál, mint ami a kezdő építésznek juthatott egy fővárosi slágermunkahelyen?- De. A vidékiségnek sok hátránya volt, de vidéken mégis sokkal könnyebben jutott önálló munkához az ember, mint a fővárosban, ahol be kellett állni valamelyik nagy tervezővállalathoz, aztán végigjárni a szamárlétra fokozatait. Lementem, megnéztem előzetesen, hogy miként dolgoznak Kecskeméten. Gedei Árpád kollégám hívott a megyei tervezővállalathoz. Igent mondtam, és nem bántam meg. Akkoriban vidéken még alig voltak építészmérnökök. Olyan volt az a munkahely, mint egy dzsungelben egy tábori kórház: mindent lehetett és kellett csinálni. Mégis az első munkám az volt, hogy egy fegyelmi árán sikerült megakadályoznom egy építést. Ez már előrevetítette a jövőmet.- Ki és mit akart építeni, amit meg kellett akadályoznod, és miért kellett megakadályoznod?- Az Arany János utca 6. számú házról van szó, egy szép, romantikus kis épületről. Abban az időben az emeletráépítés volt a divatos. Ha még tetőtér-beépítés lett volna, az hagyján, de itt mindenáron emeletráépítést akartak. Jól jellemzi a korabeli viszonyokat, hogy amikor mentem felmérni a lakásokat, a lakók nem akartak beengedni, mert nekik egy igazi pesti mérnököt ígértek. Rólam nem tudták elképzelni, hogy én lennék ez a fővárosi építész. Mindenesetre félévnyi munkával, egy fegyelmi árán sikerült megakadályoznom, hogy erre a nagyon szép, romantikus kis kétemeletes házra újabb emelet épüljön, és ezzel tönkretegyék. Ez volt az első tapasztalatom arról, hogy a nem építés éppúgy alkotás lehet, mint ha épít az ember. Volt nekem egy másik olyan esetem is, amikor becsületesen helyreraktak. Jöttem haza a régi, farmotoros Ikarusszal Budapestről Kecskemétre, hazulról otthonra igyekeztem. 93
