Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT HATÁR GYŐZŐ - Nekem egy egész városom van, „akit” szerethetek
most nem hirdetnek. Valami ifjúsági rádióműsor riportere volt, aki megszólított, s gondolom, adásba kerülhetett az anyag, mert felhívtak a műemléki felügyelőségről, mondván, most még nincs státusuk, de amint kapnak egyet, azonnal mehetek hozzájuk dolgozni.- Ez elég meseszerűen hangzik. A média hatalma már akkor is megmutatkozott?- Inkább úgy fogalmaznék: akkor még igen.- A műemlékvédelemben is van kivitelezői munka. A kivitelezőkhöz kerültél, vagy esetleg azonnal tervezhettél is?- A kivitelezőknél volt státus, a tervezőknél nem, és akkor bizony státusokban gondolkodott mindenki. Nagyon hálás vagyok érte, hogy hozzájuk kerültem, mert a kivitelező csoport révén keresztül-kasul bejárhattam az országot, és ez nagyon-nagyon tanulságos volt. Ott láttam és tapasztaltam meg, hogy ebben a pici országban hányféle kultúra él együtt. Mert egészen más a Dunántúl, mint a Tiszántúl vagy a Duna-Tisza köze, és egészen más az északi hegyvidék, mint az Alföld. Ez nekem akkor óriási felismerés volt.- Milyen állapotban voltak akkor a műemlékek? Időben nem vagyunk még túlzottan messze a háborútól, romos volt még minden, vagy a hatvanas évek elején, mikorra befejezted az egyetemet, legalább a védett épületek rendben voltak már?- A műemlékvédelem akkor szerintem szakmailag a csúcspontján volt. Ez volt az egyetlen olyan szervezet, amelyik valóban építészettel foglalkozott, nem típusterveket gyártott, és kiváló gárdája volt: Entz Géza, Dercsényi Dezső, Gerő Laci bácsi, Pogány Frigyes! Ok voltak a nagymogulok. Ezek az emberek nem szerették egymást, gyakran viaskodtak is, de hogyha műemlékekről volt szó, akkor szorosra zárták a csatárláncot és mindenkit mindentől megvédtek. Egyébként az állapotokról egy jellemző példával válaszolok. 1963-ban az első munkahelyemen a feladat a budai várban a Dísz tér 17. szám alatt a lebombázott egykori Honvéd Főparancsnokság romépületének ideiglenes rendbetétele volt. 51 évvel később, 2014-ben olvastam a „győzelmi" jelentést: megnyílt a Dísz tér 17., sikerült rendbe tenni az egyemeletesre visszabontott épülettorzót. Még abszurdabb a történet, ha tudjuk, hogy a bontási munkákat már az ötvenes években elkezdték! Itt jegyzem meg, hogy eredetileg a reneszánsz stílusú, négyemeletes, kupolával koronázott épülettömb Kallina Mór tervei alapján két év alatt, 1895-1897 között épült meg.- Sokat írtál munkásságod során a műemlékvédelem rugalmatlan, merev besorolási rendszeréről, és arról, hogy a te számodra mit jelent valójában a műemléki kategória. Hogy mi az, ami épületként vagy épületegyüttesként értékes. Ez csak napjainkban igaz, vagy már a hatvanas években is szűkkeblű volt a szakma e tekintetben?- Igen, ez az egyik alapvető kérdés. Fontos volna, hogy egyértelműen rendezzük. Sajnos nem nagyon hiszek benne, hogy egyhamar sikerülne. A véleményemet hadd mondjam el egy példával! Valamelyik műemléki világnapon behívtak a Magyar Rádióba, délelőtti, egyenes adásba, élő műsorba, hogy ott a kiváló építésszel, Mendele Ferenccel, a Műemléki Felügyelőség akkori igazgatójával mondjuk el mindazt, amit a műemlékekről, azok védelméről gondolunk. Feri szépen el is mondta az ünnepi beszédet úgy, ahogy kell, és akkor, gondolom, belém bújt a kisördög. Amikor a riporter engem kérdezett, nagy hirtelen azt találtam mondani, hogy műemlékek márpedig nincsenek.- Elég szögletes mondat!- Valóban az volt. Látnod kellett volna, ahogy megdermedtek az arcok a stúdióban, de végül megkönyörültem rajtuk, mert azzal folytattam, hogy műemlékek valóban nincsenek, csak jó házak vannak, amelyek szépen öregszenek, ha hagyjuk. Ennyi az egész, és 90
