Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT HATÁR GYŐZŐ - Fehér Zoltán József: Az Anibel titka
Csak megszerkesztettem és egymáshoz igazítottam a sorokat (lehet hogy rossz a sorrend és más a helyes megfejtése) - de nem voltam se bábája, se poétája."29 Azt készséggel elhiszem, hogy e versezetnek poétája Határ Győző nem volt. Bábája azonban igenis volt. A verset valóban felhasználta az Anibelben, valóban megtalálható az 1988-as Szépirodalmi-kiadás 270—271. oldalán, az 1984-es Aurora-kiadás 205. oldalán, s bizony ott van már az Afí/'s-gépirat 305-306. oldalán is. Hogy a verset Határ Győző találta-e, vagy mégis maga írta, az nem tudható. A szerző kilétét ő maga sem tisztázza, ennyit mond róla: „Utóbb volt, aki Kaszap Istvánra, volt, aki Mécs Lászlóra gyanakodott, mindketten halottak."30 Néhány sorral odébb „Mécs Lász\ó-pastiche"-ként aposztrofálja. Úgy sejtem, hogy a spiritiszta szeánszok jegyzőkönyvében találhatott rá vagy készen, vagy valamennyit alakított rajta, de ezt bizonyítani nem tudom. Azt állítja (Illyés Gyulának, lásd fentebb), hogy a jegyzőkönyvcsomagot ő maga nem semmisítette meg, további sorsáról azonban sehol nem mond semmit. Az 1988-as interjú során Kabdebó Lórántnak nem mutatta.31 Hagyatékában nem maradt fenn.32 Sorsával kapcsolatban rosszat sejtek, de nem bocsátkozhatok itt bizonyíthatatlan feltételezésekbe. Hiánya számunkra komoly veszteség, értékes forráskutatást hajthatnánk végre benne, nemcsak az iménti vers, hanem a spiritiszta szeánsz jelenete, meg a függelékben közölt, kihagyott epizód vonatkozásában is. „A spiritiszta szeánszokat a sitten majd még felemlegetem, nyersanyagát felhasználtam Anibel című regénytrilógiámban"33 — mondja Határ Győző szintén az É/etóf-interjúban, a valóságban azonban ez fordítva történt. A spiritiszta szeánsz már megírt jelenetét vitte magával (fejben, hiszen káprázatos memóriával rendelkezett, s a mű még friss volt) a börtönbe, és segítségével (meg a jegyzőkönyvekből szerzett ismereteivel) megrendezte a szeánszot úgy, hogy annak résztvevői nem tudták, hogy egy színjáték szereplői lettek. Becsapta rabtársait, de meg ne vessük érte. Az adott körülmények között a legjobbat tette: elkeseredett, kiszolgáltatott embereknek nyújtott reményt és vigaszt, legalább egy időre. „A szívükhöz szólt, azt tárgyalták álmatagon a kiblin ülve, megkönnyebbülés közben, és arról sugdostak a műhelyekben, amint elterjedt a híre; szerettek az Országház száz tornyára leszálló Szűzanyáért, hogy újra lesz »máriás zászló«, és szerettek a »jövel Szentlélek Úristenért«: szerettek érte s ez kimondhatatlanul feszélyezett, hiszen jómagam a betűkörnek csupán tolmá- csolója voltam..." - meséli az Életútban a már idézett és hivatkozott helyen, s mi megállapíthatjuk, hogy bármit, bárhogyan tett, a hatás, az eredmény őt igazolja. A „tolmácsoló" persze itt is - hamis. „Bűnét" természetesen soha nem akarta felfedni, nem is tehette azt meg. A szeánsz ugyanis folytatódott: „a betűkör ismét franciára fordította a szót, vezérszellemünk maga jelentkezett s bizonyos Feydeau-na/c mutatkozott be", s hatása a szabadulás után is elkísérte a résztvevők egy részét legalább: „volt közöttünk olyan is, helybeli s ez a szegedi sorstárs utánanézett Feydeau rejtélyének, sőt, felkeresett levelével és eljuttatta hozzám az adatokat".34 Nem tudhatjuk, hogy Feydeau szelleme a jegyzőkönyvekből lépett-e a börtönbéli szeánsz színpadára, s azt sem, hogy azonos-e azzal, akinek a szegedi sorstárs állítólag a sírjára is rátalált, s ez a szál már ki is vezet e dolgozat tárgyköréből. De látható, hogy amit Határ Győző ott, a börtönben felépített, oly nagyra nőtt, hogy azt utólag már nem rombolhat29 Életút 11/284. 30 Uo. 31 Kabdebó Lóránt szíves közlése - köszönet érte. 32 Varga Katalinnak megköszönöm, hogy utánanézett és tájékoztatott. 33 Életút 11/285. 34 Uo. 84
