Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT HATÁR GYŐZŐ - Kabdebó Lóránt: Határ Győző írói pályaképe
Győzőnek ezt a fajta történet- és szereplőkezelési módját, megjegyezve, hogy a két író egymástól teljesen függetlenül, nem is hallva egymásról, alakított ki hasonló történelmiéletrajzi körülmények között hasonló alkotói technikát. Sőt, még tematikában is találhatok érintkezést: a Mester és Margarita című Bulgakov-regény színházi világa sokban emlékeztet az Anibel vagy a Pepito és Pepita című Határ-regények történeteire és atmoszférájára. És hadd záruljon a hazai irodalom köre is: figyelemre méltó a párizsi Sipos Gyulának a megjegyzése, amellyel éppen a Pepito és Pepitát, valamint az Anibelt Mándy Előadók, társszerzők világának társaságában helyezi el. Bárha itt is egymástól független a keletkezés története, a korszak és a szereplők ez esetben egybeesnek. Igaz, Mándy beszéde elliptikusán elhallgató, Határé zeneien körülíró (a regény írásakor külön kitüntetett zeneműveket jelölve meg képzeletbeli ihletőként). A Heliánét követő regényeiben Határ Győző azt vizsgálja: hogyan bomlik fel a közösség éppen a közös cselekvésben (Bábel tornya, Az Őrző Könyve). Az Őrző Könyve sajátságos futurológiái regény. A második világháború alatt, után, a harmadiktól való félelem idején a katasztrofizmus fogalom alá tartozó számtalan műalkotás gondolta végig az emberiség háború okozta erkölcsi és fizikai pusztulását. Társa - irodalomtörténeti egyidejűséggel - a magyar irodalomban Kodolányi Vízön főjének, Szabó Lőrinc Tücsökzenéjének, Ottlik Iskola a határonjának, Németh László Iszonyának. Mindegyik valamilyen formában az erőszakra válaszol, mértéket keres a mértéknélkülivé váló atrocitások korában. Tematikailag talán a Kodolányi-regényhez van a legközelebb, a háborús és természeti katasztrófák következtében elpusztuló emberi civilizációt ironikus modorban leíró vízözön-történethez - hangnemében, megfogalmazásában ugyanakkor talán attól kerül legtávolabb. A felsorolt regények a magyar irodalom kiemelkedő alkotásai, nem csak én, most tartom annak, de részei a nemzeti kánonnak, olvasói-történészi hagyomány szentesíti öröknek hihető értéküket. Az Őrző Könyve értékben vetekszik velük. Ha keletkezési idejét, 1948-at említem, csak azért teszem, hogy dicsekedjem: már akkor keletkezett, itt, Budapesten olyan mű, amelyik nemcsak egyidős, de ütemelőző is lehet a világirodalomban. Ugyanakkor ez a könyv sokkal több, mint futurológia és utópia, sőt, egészen más, mint az Orwell-típusú vagy a Koestler-jellegű borzalomábrázolás. Szentkuthy nálunk az ismeretelméletbe és a moralitásba már bevezette ezt a prózanyelvet, de a történelem ellenében gondolkozó regénybe Határ Győző kapcsolja be a dialogikus poétikai beszédet. Ez a hangnembéli lebegtetés már az alcím kettősségében megjelenik: „regényes elmélkedések", illetőleg: „üzenet a jövőből". Az egyik kioltja a másikat, vagy éppen metszik egymást? Történet, vagy ellenében valami más: a széthulló történelemmel együtt széthullott történet? Összeállítható egy történet ugyan belőle, sőt beilleszthető mindez egyfajta történelembe is: a huszadik század vége felé, meg a harmadik évezred eleje táján az elbeszélő kilencven- évesen írja és egy platinatokba zárja papiruszra vetett elmélkedéseit; ő már a negyvenéves háború idején született, amelyik amolyan próbaháborúval kapcsolódik. Két nagyhatalom áll egymással szemben, mindkettő abszolút technikai fölénnyel. A tudósok, hogy kizárják a háborút, elhírlelik a pusztító technika adatait. Lázadásuk sikerül is, el is bukik. A háború mégis kitör. Világpusztulás következik, amely ellenében egy utópikus világhatalom épül, a tudósok vezette Cellulária, melyet ötévi lét után felbomlasztanak az újjáalakult barbár hordák, mint valaha a római birodalmat. Csakhogy a regény mégsem erről szól, hanem arról, hogy ezzel a történelmi háttérrel: megszűnik maga a történelem, nincs haladás, az ember megismétli állandóan a maga történetét (ezért a játékosan alkalmazott népvándorlás kori nép elnevezések, a városok 50
