Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT HATÁR GYŐZŐ - Kabdebó Lóránt: Határ Győző írói pályaképe
szellemesen átalakított nevei, a filozófusok és tudósok ironikus bevezetése a bizánci, a skolasztikus és az eretnek korszakokból stb.). Határ Győző az atomkort nem a kőbaltás ősemberrel, hanem az ókort felbomlasztó népvándorlás kori háborúkkal veti össze. A regényben modern eszközökkel küzdenek világhatalmak, majd pedig a világhatalmak önmaguktól felbomlanak, törzsi háborúk mentén alakul tovább az emberiség története. És írta mindezt 1949-ben! Mai ismereteinkkel olvasva, tematikájában éppen mára beérkezett prófétikus erejű könyvként olvasható. De nem csak tematikájában. „Az én regényem eltörpül gondjaim mellett", „Néhanapján bizonytalan vagyok egyszeri életcéljaimban", „Amilyen szépelgő barokk fiziognómiák képzelményei szerint tartottuk számon külsőnket, ugyanilyen szépelgő volt belső megismerésünk". Mi ez, ha nem a hagyományos regény megkérdőjelezése? A regény egyben a hagyományos elbeszélés összes mértékének, benne az ember ismeretelméleti és morális meghatározóinak visszavétele. Az elbeszélés tudós hőse olyan Zeitbloom, aki nemcsak humanista eszményeket szögez szembe embertelen világával (azokat is!), mint Thomas Mann regényében, hanem egyben maga is minden értékben kételkedőén megrendült ember. Az elbeszélő, ha nosztalgiái közben hisz is a hagyományos értékekben, a hordaszellemmel elszabaduló csordaszellem leírásával-megformálásával megkérdőjelezi egyben az emberiét értékét. És teszi ezt az emberiét alapegységének, a beszédnek megkérdőjelezésével: „ezentúl visszavonással lépett hatályba minden rendelet, és minden vissza-nem-vont rendelet hatályát vesztette." Persze, félreértés ne essék, a tudós elbeszélő a maga belső dialogicitásával nem az író szócsöve, hanem része a műalkotásnak. Mert az író Határ Győző éppen azáltal képes ezt a műalkotást létrehozni, hogy mindent, ami számára kedves, megmér a veszélyeztetettségben. A regény olvasója egyszerre él a történelmi veszélyben, de az emberiét nagyszerűségének tudatában is: válaszúton. A regényben a kuszává váló történet egyetlen „krónikás" tudatában áll össze, válik „Üzenetté" egy feltételezett utókor számára. Az író ezáltal fel tud tételezni olyan emberi tudatot, amelyben összegeződik és értelmeződik a felbomló világtörténelem. Ezzel megelőlegezte „absztrakt" történelmi látomását: hasonlóképpen jár majd el az Éjszaka minden megnő című regényben. De ehhez túl kell lépnie a csak a történelemmel való párviadalán. * * * Határ Győző ezt követő regényeiben a haladáselmélet után a másik európai keretet, a hívő létállapotot, az általa „judeo-krisztiánus" metafizikának nevezett hagyományt választja le az emberről (bárha sohasem a metafizikát akarja ezzel kikapcsolni gondolkozásából - sőt: ezzel akarja bekapcsolni azt; megtartva elméletileg a „nem euklideszi" metafizika - metafizikák - lehetőségét; ezzel bizonyos fokig nyitottá is téve ennek irányában). De ez már nem befolyásolhatja az ember morális ténykedését. Legfeljebb spekulatív fantáziáját. A Szabó Lőrinc jelezte „ész és logika" itt az ellentmondó. Itt, ennyiben a hasonló műveltségi elemekkel dolgozó Szentkuthy antipódusa. Mindketten ugyanannak a kétezer éves kultúrának a neveltjei. Nyelvük, tájékozódásuk belőle származik. Csak Szentkuthy belülről veszi magára válságait, magában vizsgálva a kereszténység szakítószilárdságát. Határ Győző kívülről bontja szét, fürkészi ellentmondásait. Szentkuthy nem moralizáló hívő, Határ Győző nem hívő moralista. Szentkuthy nem került szembe soha a hit tényével. Határ Győző épp ezzel kényszerült vívni, amikor szemében a vallás még nem is jelentett problémát. Előbb a hivés állapota váltotta ki ellenérzését, és csak ezután, vagy ezt elemzendő kezdte vizsgálni annak történelmi és filozófiai változatait. Ebből születnek műveinek utószó-tanulmányai (legteljesebb 51
