Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT HATÁR GYŐZŐ - Kabdebó Lóránt: Határ Győző írói pályaképe
rajta van az Erő. Itt álltam a Menekülés Csatája kellős közepén árván, mint az ujjam a nagy sokadalomban, s most ért sújtó villámával ez a véghetetlen magány, mert már nincs énnékem többé Felvezetőm. Lehetséges volna? - képedtem el egy még sokkalta panaszolhatatlanabb gyász előérzetével, és felsimítottam a szakállt a torkom alatt - lehetséges volna, hogy énvelem is az történjék, ami a várnaggyal, a méd kapitánnyal, ami altakui Tubállal meg a többivel és szememben a szem és szájamban a száj - a tulajdon szavam nem ismer meg engem?!... Csak nehezen bírtam elképzelni ezt a kiűzetést." * * * A hazai irodalmi közvélemény az 1947-es Heliáne és az 1948-as verskötet, a Liturgikon megjelenése után Határ Győzőt a szürrealizmus címkével látta el, egyfajta avantgárd szerzőt gondolva a művek mögött. Teljes életműve ismeretében ezt a beállítást, külső- séges jegyek alapján bármennyire jellemzőnek látszik is, mindenképpen korrigálni kell. Kétségtelen ugyanis, hogy Határ Győző ismerte az avantgárd irányzatait, hasznosította is tapasztalatait külsőségekben, de lényegében másfajta alkotási módhoz köthetjük életművét. A magam részéről a vele kapcsolatban leginkább társítható alkotási módnak a huszadik századi irodalmi modernségnek azt a formáját tekintem, amelynek eszménye maradt ugyan az irodalmi mű megalkothatóságának igénye, de tudatában van mindannak a poétikai és filozófiai tapasztalatnak, amely Musil, Joyce, illetőleg Pound nyomán mind a prózában, mind pedig a lírában kétségessé teszi a megalkothatóság két alapját: a személyiség megfogalmazhatóságát és az írónak a nyelv feletti uralmát. Kitűnő nyelvi leleménnyel és nagyszerű szerkesztőkészséggel megírott regényeiben és megkomponált verseiben mutatja be a történetek befejezhetetlenségét, a világban való tájékozódás lezáratlanságát. A nyelv gyönyörködtet, a kompozíció biztat: bennük és általuk mégis az életutak töredezettségét élhetjük át és rádöbbenhetünk az ember állandó kiszolgáltatottságára. Egyszerre kétségbe ejt és gyönyörködtet. Példaként utalhatok a Vámpír című prózaversre (amelyik a Halálfej című kötetben és a Holnap 1993. 3. számában jelent meg), ebben a kis remekműben - mint cseppben a tengert- tetten érhetjük Határ Győző alkotói módszerét: egy alkati sajátság kiváltotta erotikus ingerből kiindulva a szexuális kapcsolat polivalenciáját éppúgy felvillantja, mint ahogy bevilágít abba a tudati működésbe, amelynek során a szavak felidézte nyelvi játék formáiban visszahat a tudati tevékenységre, sőt még az ösztönéletet is befolyása alá vonhatja, íme a művészet visszahatása: egy partnerviszony legbelsőbb eseményeit is átalakíthatja- mai szóval: átprogramozhatja - a szavak etimológiai és hangzásbeli játékossága. Mint a Finnigan's Wake-ben, a nyelv a játék-elv alapján világteremtő elvvé varázsolódhat. A Pótvendég című karcolat pedig (amely a Holmi 1990. 3. és a Tiszatáj 1994.1. számában jelent meg) a történetalakítás példája lehet. A szinte barokkos szóhalmozással pontosító szuperpontos leírás észrevétlenül fordul groteszk ellentétébe. Minden, amit leír, minden mozzanatában meg is történhetne, egészében mégis már olyan eseménysorrá változik át, amely soha, sehol elő nem fordulhat. Ez a Szologub karcolataira is emlékeztető kettősség azután olyan meggondolkodtató vibrációt hoz létre az olvasói tudatban, amelynek során egész létezésünket kénytelenek leszünk másfajta horizontok szerint is átgondolni. Az én számomra - de azt hiszem, ez végül is túlzottan szubjektív megközelítés - a prózaíró Határ a leginkább meghatározó. E nemben a fontosabb alkotásai a már említetteken kívül: a még Magyarországon írott Anibel (franciára fordította Jearme Faure-Cousin és Georges Kassai, a Les Lettres Nouvelles sorozatában, Denoel-kiadás, Párizs, 1970; Aurora, London, 1984; Szépirodalmi, Budapest, 1988) és az Eumolposz (Aurora, London, 1986; az Örökségünk Alapítvány, Trikolor Könyvkiadó, Budapest, 1996), a már Angliában írott Éjszaka minden megnő (Archie Dumbarton) (franciára fordította Jeanne Faure-Cousin 43
