Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 11. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT HATÁR GYŐZŐ - Kabdebó Lóránt: Határ Győző írói pályaképe

Kabdebó Lóránt

Határ Győző írói pályaképe

(1914. november 13. - 2006. november 27.)

Az életrajz eseményei általában fontosak bármely életmű alakulása szempontjából. Háttérként. De olyan népeknél, ahol a történelem állandóan beleszól a magánemberi életpálya alakulásába, ott elsőrendűen meghatározóvá válik, és nemcsak a tematikába, de még a művek stílusába is sugalmazóan beleszövődik. Mint például a közép-európai térségben. Határ Győző életműve éppen azért lehet reprezentáló ebből a szempontból is, hiszen benne egymást keresztezik a modern irodalmi beszédmódok és a közvetlen történelmi meghatározottság. Aggályosán távol tartaná magát minden helyhez és alkalmiság- hoz kötött esetlegességtől, mégis a század művészi beszédmódjainak figyelembevételével létrehozott életmű minden mozzanatában tetten érhetjük a helyi történelem ihlette motívumokat is. Életműve kötődik a világirodalom kortársi törekvéseihez, nyitott a filozófia korszerű problematikája felé, ugyanakkor kapcsolódik a közép-európai és a sajátosan magyar kulturális és irodalomtörténeti adottságokhoz is. Ironikusan fogalmazott maga mentséggel - mondanám úgy is: understatementtel - panaszolhatta ugyan elszakítottságát a magyar irodalom tematikájától: „Bűnöztem, atyámfiai, súlyosan vétettem irodalmunk nemzeti illemkódexe ellen, s nem is egyszer. Olyan könyveket - (is!) - írtam, amelyeknek azonkívül, hogy magyarul íródtak, a magyarsághoz semmi közük. íródhattak volna akármelyik nyugati nyelven." Mégis - azt hiszem - barátainak az a meglátása érvényesebb, amelyről költő kortársa, Weöres Sándor tájékoztatta egyik levelében; az 1956 őszéről kelt levél egyetlen regényről beszél ugyan, de a jellemzés Határ Győző egész életművére érvényesen hangzik:

Kedves Győző,

köszönöm leveledet, tanácsaidat. Szükséges és igen hasznos dolgokra figyelmeztetsz a tervezett folyóirattal kapcsolatban; leveledet gondosati elteszem és alkalomadtán a szerkesztőtársaknak megmutatom, ha a folyóirattervből tényleg lesz naposcsibe.

És ha valóban nem csak terv marad: remélem, hogy írásaidra és közreműködésedre számíthatunk. Ezelőtt pár héttel Balatonfüreden író-társaságban beszélgettünk arról: van-e olyan magyar regény, mely világsikert arathatna; mely francia, angol, vagy német fordításban nem sikkadna középszerűvé, hanem pótolhatatlan értékként ragyogna?

Sorra vettük a múlt és jelen kb. félszáz íróját. Egy részüknél (pl. Kemény Zsigmond, Krúdy) az látszott valószínűnek, hogy világhírű klasszikusok árnyékába kerülnének, másodlagosaknak látszanának, nagyrészt önhibájukon kívül. Másrészük, pl. Jókai, a nemesebb fajta fél-ponyvához hasonlít fordításban. Legtöbbjük pedig olyan volna, mintha az ember belép Paks vagy Balmazújváros múzeumába, ahol a legesleghitelesebb helybeli varsát, kapufélfát, pruszlikot, sámedlit, dudabőrt, rokkát, stb.-t látni százszámra; nagyon igaz, csak éppen nem érdekes, hogy ott éppolyan a varsa, kapufélfa, stb.

33