Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 11. szám - Onagy Zoltán: Dragei hajnalok Zalánnal: az első tíz év

sítés idején - ez csak később hatol majd el a tudatomig - embereket akasztanak az agitátorok, olyanokat, akik megtagadták, hogy a lovaikkal, teheneikkel, földjeikkel belépjenek a közösbe. Hogyan is hihettek volna, amikor látták nagyapámat összeverve és emberileg megrogyva kilépni a gangra, miután elmentek az agitátorok, és csak annyit mondott, nincs már tehén, nincs már ló, nincs már föld, nincs már nekem itt többé élet. A szüleim hallgattak, de nem lapítottak. Természetesen, előttünk nem mondtak semmit, inkább attól féltek, hogy bennünket kevernek bajba az iskolában, mint magukat. Hagyták, hogy istenítsük a Kádár János bácsit, meg a Biszku Béla bácsit (pedig mindkettőről tudható volt már akkor, hogy gyilkosok, vagy finomabban, gyilkosságra parancsot kiadók), vagy akár a kopasz, joviális nagyapának kinéző Kruscsov nevű vérfarkast. Csak nagyritkán szólalt föl apámból a bor, és olyankor valami Marosánt emlegetett, hogy no, az volt a fasza gyerek, az közülünk való volt, proli volt és ki mert mondani mindent, és hogy ezt a Marosánt kellett volna legfölülre tenni. Nem tudtuk, ki az a Marosán, nem is kutattuk, mert a bor mámorának elmúltával Marosi jó elvtárs is kifakult az életünk falvédőjéről.

32