Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 11. szám - Mohai V. Lajos: A kanizsai Hidegház

csikorgó szélben, szennyes köpennyel, kémlelve a varjakat, egyéb madarakat. Ázott, szürke visszfény tapadt az ekevastól fényes szántóra. Egy reggelen megváltozott minden. A varjak, a bukó madarak szép röpte mozdulatlanná vált. A vidéken halotti csönd honolt a sok megpróbáltatástól. Bizonyosan attól. Szállásra itt már nem gondolhatott senki, még ha lépésnyi ereje sem maradt irdatlan útját folytatni. Amúgy sem volna biztonságos. Kevéssel előbb, virradatkor egy illető járt itt; nem helybelinek nézték, közeledni sem közeledtek hozzá. Se a varjak, se más szemlélők. Hamarosan nyomát is vesztették csizmájuknak.

A pajták körül a földeken épp megsűrűsödött a levegő.

Mindennek torkán ott a szorítás a csillagok pályájáig.

Távolban a határ elszéledt foltjain szélfergeteg kaparász. A fölszeletelt Porcelánég feszül, síkos, majdnem elpattan. Alóla hideg csordul le a vizes, sötét földekre, ahol madár se jár, ahol a beesett arcú szántások húzódtak meg hallgatagon a mélyutak mentén, a szénásszekerek mély vágataiban. A domb fölhúzódik egészen a mezsgyét jelző, fehérre pingált betonoszlopig, és hegyesen belefúródik a levegőbe.

Szürkületkor üveggolyónyi csillag fut végig a láthatáron. Cikornyás árnyéka vesződik vele.

Reggel az ősz szemérmes napfoltöltözete a kikeményített tarlókon. Messze, enyvszagú kartondobozok halmaza fölött zsákszínű Égcsík boltozódik. Golyónyivá tömörült varjak lebegnek a mintás töltéseken a pajták és csűrök körül, ahol parányi árnyékuk összepréselődött a deszkafalak illesztéseinél. Az elegyengetett, tönkkel ledöngölt Földön szerteszórva foltos, egérrágta takarók, kirojtosodott szövet- és posztódarabok; olyan megkínzottak és gyűröttek, mintha a marhák szájából húzták volna ki őket. Az elhányt, magára hagyott szerszámok között durván megágyazva vedlett szalmazsák. Egy test körvonalának nyomai őrződnek rajta.

Időszakos fekhelye lehet ez valakinek.

Azonban sehol egy morzsányi elemózsia; sem a szalmazsákhoz állított hokedlin az élelmiszertartókká átalakított hengeres konzervdobozokban, sem az üres falhoz támaszkodó sánta stelázsin.

Senki nem tud az idegenről használható felvilágosítással szolgálni. Nappal kerüli a vidéket, mondták vállvonogatva. Valahogy kiröppen innen, észre se venni, aztán láthatatlanul visszatér, és nyomot hagy, hogy rájuk akadjanak az itt élők.

Ez a legnyugtalanítóbb következménye minden kíváncsiskodásnak.

Másnap a deszkaszínű Ég alatt mintha kartonból kivágott bokrok rőzsekötege hullámzott volna szanaszét. Korai hó szaga gyűlt az udvari lámpák tejfehér sugarában. A fakerítések mögül a mezők széltől kiszárított abroszaira lehetett látni; távoli varjak kívánták az eleséget a borostás földeken. Sürgölődésük odaadja röptűket a nyugtalan messzeségnek ezen az órán, melyen majd kialszik a fény, és a csillagok hóna alatt végleg elcsendesedik a vidék.

Szemtanúja leszek ennek a darabka átváltozásnak, mely készen vár mindennap.

Ha semmi titkot sem rejteget, akkor vajon miért csalogatja oda a tekintetet a fojtó messzeség?

12