Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 9. szám - Kabdebó Lóránt: Kései igazságtétel

korábbi téves információt is. Mint ismert szövegelemzései, ez az írás is egyben pontos ismertetés. De túl ezen, játékos elgyönyörködés, a mi „esszéista nemzedékünk" hagyományainak felelevenítése. Aldo Palazzeschiről egy, a XX. századi olasz irodalmat bemutató ismeretterjesztő kötet számára készített írását azért kezdtem olvasni, hogy némi információt kapjak a futurista Marinetti egy kortársáról. Többet végül nem is kaptam. De ez az információ maga a szépírás és az ismeretterjesztés ékköveként minden irodalomkedvelő számára ajánlott olvasmány lehet. Mindent megtudtam ugyanis erről a fanyar, az emberi kicsinyességet oly fájdalmasan kigúnyoló, játékosan kétségbeesett íróról. Nem a legnagyobb olasz íróról lehet szó, de talán jelentősebb sok mára már csak antológiadarabként szerepeltethető valahai világnagyságnál. Szauder, Krúdy magyar értelmezője, rajongója, magyarázója egy futuristának indult Krúdyt fogott magának az olasz irodalomban. És eljátszadozott magyar közönsége számára az ő világával. Krúdy nevét le sem írja. Minek? Itthon, akkor alig emlegették, ínyencek írójaként a peremen szerepeltették. Palazzeschivel nem tudom, hazájában hogyan bántak olvasói, értelmezői. De Szauder számára egy sajátos játékterepet adott, akiről írva mindazt bemutathatta, amiről itthon nem is beszélhetett. És még ráadásul leckét adott az olvasás művészetéből is. Ugyanis az olasz szerzőnek mindegyik könyvét ismertetnie kellett, hiszen senki sem ismerheti itthon azokat. És ahogy ismertet, egyben az élvezet remeklésében is részeltet minket. Csak néhány mondatot idézek ezekből a rejtélyes felfedezéseiből és olvasóbeavatásaiból. Micsoda élvezettel mesél, és egyben értelmezi is saját meséjét:

„A tragikomédia Remo házasságkötésének, esküvőjének groteszk, képtelenül vásári jelenetével ér véget — ez méri rá a Materassi nővérekre az utolsó csapást. A váltó aláírása után Remo Milánóban, Velencében éli világát, meghódít egy csinos, üresfejű, de gazdag amerikai lányt, s tudósítja a nővéreket, hogy a nő kiválóságának megfelelően az esküvőt Santa Maria a Covercianóban tartják, mert Peggy - az amerikai fazékgyáros lánya - az általa elképzelt, lehető legfirenzeiesebb esküvőt akarja. A nővérek ekkor érzik igazán, hogy elveszítik Remót, s csak az vigasztalja őket, hogy a fiú, kérdésükre, szereti-e a lányt, nevet, s rokonszenvre, barátságra hivatkozik. Úgy vonulnak fel az esküvőre, mintha ők volnának a menyasszonyok, narancsvirágcsokrokkal, s mintha az amerikai lány volna a fiú elbűvölt majma: végül is érdekből veszi el őt. Ez a sovány vigasz forog elbódult fejükben, míg a falusi rezesbanda Rigoletto-részleteket játszik, pajzán katonadalokkal váltogatva." És így tovább, és így tovább...

És közben fülembe cseng egy későbbi ironikus és egyben fájdalmas megjegyzése, egyik nálunk is ünnepelt olasz világnagyság költőről: egy ilyen költőt Babits reggelire megenne. Most, olasz tematikájú könyvének olvasása során döbbenek rá: miért is tudott a magyar irodalomról szóló tanulmányok ifjú szerzőinek igazi mestere lenni. Amiről az itthoni irodalom vonatkozásában ő maga nem nyilatkozhatott, és amit az olaszt követve kialakított magában, azt adta tovább. Próbáljuk meg kialakítani, az ő begyakorolt módszere szerint megközelíteni a szívéhez közel álló irodalom vizsgálatát.

Milyen érdekes, amint a korabeli olasz vitákat magyarázza, visszatér az „esszéíró nemzedék" hazai kiindulásához, az axiómához, amit Halász Gábor a húszas évek végén a „líra halála" vita során megfogalmazott. Most mint olasz tanulságot hozza vissza hozzánk a vágyat:

„de különös e vitának a lefolyása: tulajdonképp nem is vitatkoznak egymással az írók, nagyobbrészt csak helyeselni tudnak egymásnak, eleve megegyezni bizonyos kérdésekben, melyekre feleletet adni már nem tudnak. Munkájuk, a vita végigvezetése a kérdés pontos megállapításában ki is merül, s a kérdés felvetésével véget is ér. Ennek következtében nincs is vitájuknak olyan eredménye,

78