Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - Kabdebó Lóránt: Kései igazságtétel
Mellé pedig olvashatom - mondtam már: a filológiai találat szerencse kérdése is! - a szauderi pontossággal megfogalmazott felvezetést, amely Arany vívódó lelkét és a dantei poétikából sugárzó esztétikumot oly XXI. századi módra tudja összefogni „világnézetileg szkeptikus, megrendült és rezignált, hitetlenül hívő, vagyis a tisztán esztétikai felé vezető felfogásával". „A négystrófás költemény nem más, mint küszködés a megfoghatatlan, rejtélyes, de örvénylőén vonzó mélységekkel; a harmadik strófában ellankad a racionalista költő ellenállása, megadja magát a »csodás sejtelemének, hogy a negyedikben töprengő szavát emelje fel annak a gondolatnak, mely kétkedve is megértette már - legalábbis történetfilozófiai távlatban felmérte - a végtelennel érintkező szellem csodáját. A végén tehát a hitetlen értelem foglalja mintegy birtokába a szellemvilág álmát, »a köd oszlopában rejlő istenséget«. A vers kivételes szépsége éppen abból a kettős mozgásból ered, mellyel a költő előbb az értelem és a vonzó örvény közti feszültséget szünteti meg, fokozatosan átengedve magát a »csodás sejtelem«-nek, utóbb pedig töprengve bontakozik ki irracionális élményéből, melynek értékét mint történetileg páratlan esztétikumét, magasabb értelemmel ragadja meg. Azért magasabb értelemmel, mert átélte a »Nem-ismert világnak nyomását«, s ez is birtokává lett hitetlenül hívő lelkének." Aranyban megfogalmazza azt a poétikumot, „aki hitetlenül hívő, megrendült lelkében úgy értette át a dantei misztikát, mint a szellemvilágba tévedt »földi álom« csodálatos esztétikumát". Gúzsba kötve táncolni? Vagy XXI. századi poétikát előre látni Arany és Dante olvasása közben? Legnagyobb szövegértelmezőink egyikeként tündökölhet Szauder József emlékezete! Minél tovább olvasom, annál inkább meglepetés a kötet. Szaudert, az írástudót, nemzedékek mesterét, a magyar irodalom egyik legértőbb értelmezőjét most egyszerre, mint az olasz irodalom hasonlóan bennfentes mesterét, értő ismerőjét ismerhetem meg. Azt hiszem, manapság maguknak az olaszoknak is meglepetést szerezhetne azzal a kereszt- metszettel, amellyel egy felolvasása során a magyar érdeklődőknek beszámol az 1948-as év olasz irodalmi vitáiról. Szabadon szólhatott akkor még az olasz irodalmi világról (ugyanekkor egy másik, párhuzamos írásában a még akkor nálunk csak kommunista mártírként ha megemlített Gramschi kitagadott és elhallgatott marxizmusának felvillanásairól készít nagyszerű látleletet! - leckét adva hivatalos leckéztetőinek). Ebben a tanulmányában végigszemlézi az olasz irodalmi élet múltat figyelő, előre is tekingető tendenciáit. Mintha az Újhold-kori magyar irodalmat igyekezne elhelyezni nálunk, máig is hiányzó értelmezéssel. Akárha sajátjában cserkészne, az olasz átalakulás irodalomtörténeti pillanatáról ad örök időkre intő látleletet. Egy szabad ország, szabadon alakuló irodalmának látomását vetíti a szabadságra igyekvő, azt akkor el nem érhető hazai magyar közönsége elé példázatként. De a vele kortárs olasz irodalommal foglalkozni a szabadság látszatát is fel-felvillant- ja az irodalommal foglalkozó Szauder József számára. Amit itthon a marxizmusról, a romantikáról, a filozófiáról csak kicentizetten mondhatott el, lásd a magyar irodalomról írott könyveit, esszéit, azt az olasz irodalomról írva játékos formában, esszét kanyarítva kimondhatta, legalábbis a maga számára leszögezhette. Croce tanulmánya világviszonylatban is úttörő megnyilvánulás lehetett, szabadon férkőzhetett a jelentős olasz esztétához: eredményeinek és tévedéseinek végiggondolásával. De számomra nem ezek a köztudottan nagy vállalkozásai a perdöntőek. A legnagyobb élvezettel egy nálunk alig ismert olasz futurista költőről készített játékos portréját olvasgattam. Mintha a két háború közötti magyar esszé játékos mesterének, Szerb Antalnak utódaként varázsolná szemünkbe az ismeretlen olasz mestert. Csak azzal a különbséggel: nemcsak játszani tud az ismeretlennel, de pontosan bemérni, ismertetni, felvilágosítani is. Helyreigazítani a róla szóló 77
