Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 9. szám - Kabdebó Lóránt: Kései igazságtétel

hulláma vette hátára Magyarországon, mint Európa-szerte." Tehát amikor a szellem embere választásra kényszerült - Európával szinkronban tudott gondolkozni, keresni eszményeit. Ha politikailag el is szakították tőle, szellemileg megtalálta a kapcsolódás lehetőségét. Majd Császár Elemér Vita Nwoua-fordításának 1854-es viszonylagos gyors népszerűségéről ír hasonló szellemben: „ez akkor feltétlenül könyvsiker volt. De azzá lett volna e, ha egy romantikus - és az elbukott szabadságharc után érzelmessé változó - közízlés nem éppen azzal a költői szöveggel találkozott volna össze, amely Daniénak is az érzelmességét, stilnovista preciozitását tárja elénk próza és vers sok-sok frissességével s eredetiségével együtt is?"

[És itt még egy kapcsolódás, ugyanekkor, 1957-ben Szabó Lőrinc a Vers és valóság versmagyarázataiban éppen a nemzeti gyász pillanataiban szándékozik a mára Káprázat néven elhíresült szerelmi ciklusát a Vita Nuova szellemében új műveként kialakítani?! Miként is tudnak a gyászban öntudatlan összemunkálkodni a kor érzékeny szellemei: Jánosy István, Szabó Lőrinc és Szauder József. A becsülésen túl egymással más semmi nem köthette össze munkásságukat - de most, e kötet olvasása során, bennem, múltba révedő tudatomban összemunkálnak a nemzet bajára érzékeny szellemek!].

Ezt a szellemet hangsúlyozza Szauder József e nagy tanulmánya során, amint az Arany kezdeményezte, és a fiatal Pulszky által megírt Dante-tanulmányból hosszú passzusokat idéz benne. Ez a szöveg nemcsak keletkezési idejében, 1865-ben, de még inkább felidézésekor, 1966-ban is éreztetheti aktualitását:

„Ha saját hazáján kívül van ország, melyre nézve Dante különös érdekkel bír, ez Magyarország. Alig ötven éve, mióta itt azon feladathoz fogtunk, melyet ő Olaszországban egymaga végzett. Még most is nemzetiségünk szilárdítására törekszünk, mint Dante... s ugyanazon eszközt, a hazai nyelvet, választottuk, melyet ő annyi sikerrel használt... S még ha a politikai térre lépünk is, ugyanazon állást foglaljuk el, mint a nagy flórenczi; a jogfolytonosság védőinek meg kell hajolniok a lángész előtt, aki a tizennegyedik század kezdetén már kimondja, hogy »az államjogok csak az idő végével enyésznek el, és nincsenek semminemű elévülésnek alávetve«; s az alkotmányosság emberének lehet-e elvét szebben kifejezni, mint Dante, aki honfiainak ezt írja: »Ébredjetek tehát mindnyájan, és fogadjátok királyotokat Olaszország lakói, magatokat nem egyeduralmának, hanem, mint szabad emberek, kormányzatának vetvén alája!« Csillog az ifjú Pulszky tehetsége - vagy Arany tanácsa? - irodalmi, ízléstörténeti megállapításaiban is."

De Szauder Józsefnek ez a csodálatos Dante-tanulmánya több, mint filológusok számára mesteri okítás, szenvedő honpolgárok felé példázatos buzdítást közvetítő politikai célzatosság. Amint Arany nagyszerű Dawíe-versének értelmezését beemeli ebbe a tanulmányba, éppen arra mutat példát, hogyan lehet egy ideológiailag megkötő korban kiszabadulni az ideológia megkötöttségéből, sőt, majd fél századdal későbbi kor - a mai poétika-eszményt kereső törekvéseim számára is - példázatos síron túli üzenettel szolgálni.

Az utóbbi évtizedben a huszadik századi poétika nagy tektonikus földmozgásának tanulságaival birkózom. A „harc az ünnepért" elégikusságáért küzdő poétika megjelenését értelmezem. Példázatossá emelkedését. Be tudja-e fogadni valamely eljövendő nemzedék a személyiség megépíthetetlenségét és hitének elvesztését oly igen átélő szöveg ellenpon- tozottságát felvető nyilvános vallomást? Idézzem a Szabó Lőrinc-i megfogalmazást (Isten és a világ, rádió-előadás, 1940. Húsvét): „Ateista verset még nem írtak; s ahogy a modern fizika sugárzássá differenciálja az egész anyagi világot, úgy finomul szellemmé a földi matéria sok tüntetőén materialista költeményben. A szerelemben és minden misztikumban mindig istennek vagy isten modifikációinak a mágnese borzongatja a költők idegeit. Még esetleges kételyük, lázadásuk és panteista önistenítésük is csak új és rejtettebb kísérlet a csöndes vagy rettentő titok, az igazság megközelítésére és megvilágítására; s ebben is nem egyszer filozófusoknak és egyházatyáknak a rokonai."

76