Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - Kabdebó Lóránt: Kései igazságtétel
magukból hosszú sort kötözvén«... - Döbrenteinél: »És valamint a darvak, hosszan hasítván a levegőt, panaszkrákogásokat elkezdik«... Babits gyönyörűen él a sziszegő hang surranást és melankóliát kifejező hatásával, Döbrentei nem szépen - de bizonyára tudatosan - ugyancsak hanghatásra törekszik a »panaszkrákogás« (grú!) szó használatával. Ezt a törekvését igazolja az E come quei- ről írt oldaljegyzete. Van tehát - ha bátortalanul is - valamelyes stílustörekvés Döbrentei rossz és esztétikailag értéktelen fordításában is. »Danténál nehezebben fordítható auktor nincsen« [Babits, Irodalmi problémák, Bp., 1917, 214.]. Csodát tehát ne várjunk Döbrenteitől. Fordításának pusztán irodalomtörténeti érdeme van, de szükséges és jó tudni, hogy ez a fordítás - legalább részben - meg is van, nem csak terv volt. S az összehasonlító irodalomtörténésznek illik tudni azt, hogy Dantét ugyanannak a preromantikus erjedésnek, ízlésváltozásnak a hulláma vette hátára Magyarországon, mint Európa-szerte, szövegszerű - első - lenyomatát is hátrahagyva magyar nyelven. »Akaródzó«-e Döbrentei? - ahogyan Babits nevezte őt? Az, de több is annál: Dante Commediájána/c első, tehetségnél-esztétikumnál fogva nagyon szerény, de irodalom- és ízléstörténeti helyénél fogva jelentékeny fordítója." Mielőtt mindezt ilyen, szinte versszöveg-pontossággal leírja felfedezése „helyretételéül" Szauder József, eléje ír egy indokolást is, amely egyáltalán a filológiai tény méltóságát adja meg: „Döbrentei műve ma már ismeretlen, csak szakemberek tanulmányozzák, azonban a nagyközönség, a magyar kulturális köztudat számára sem közömbös az, hogy Daniénak, a világ- irodalom óriásának hazai befogadása, nyelvünkre átültetése - ha szerényeit is - 50 évvel előbb vagy később kezdődött el. Az áttörés érdeme, pontosabban az elfulladó kezdeményezésé, Döbrenteit illeti, vagy negyven évvel a szintén nem sokat fordító Császár Ferenc előtt." És még egy, filológiai tanulmányban szokatlan mondat: „A fordításszövegnek néhány terjedelmes részletét - ha prózában készült is, értékeset - 1957-ben találtam meg Pozsonyban", majd hozzáteszi: „Döbrentei nevét tehát vissza kell iktatnunk Dante-fordítóink sorába, sőt, még ha csak részleteket készített is el, első tényleges Dante-fordítónknak őt kell tekintenünk." 1957-ben ezáltal kétszeres „igazságtétel" születik a valaha Magyarországhoz tartozó Pozsonyban: értékes magyar „nyelvemlékre" talál egy magyar tudós, mellyel nemzetének szellemi rangját kiigazíthatja, és egy személyes „visszaigazítás" első mozzanatát is végrehajthatja. És ez már nem filológia, nem irodalom- és kultúrtörténet - de történelem. Általa nemzete okos fejével szétnéz a reménytelenségben, utánzók népe helyett az önállóan tájékozódók népe közé vívhatja vissza magát. Mert tanulmányában Szauder József éppen erről ír: ezzel a fordítási kísérlettel a Dante csillagára figyelő szellemi létbe lép bele a magyarság. A megidézett fordító képes kikeresni a maga független választásával a szellemi magaspontot, amelyekre figyelve formálhatja létezését. És a tanulmányban megidézett „óriások" (Tasso, Shakespeare) között az a Dante világlik fel éppen a nemzet politikai vereségének pillanatában, 1957-ben, aki az óriások közül éppen a keresztény szellemiség összefoglalója és továbbplántálója volt. A szellemiségé, amelyet épp a tudós nemzetet emelő felfedezésével egy időben aláztak kényszerekkel. A filológus minderről hallgat, csak egyetlen évszám beleírásával kiált: 1957. És hogy ez nem csak belemagyarázás lehet, íme bizonyság a nagy Dante a XIX. század magyar irodalmában című 1966-ban megjelent tanulmánya, amelyben újból megismétli az 1957-es évszámot. Ehhez a mélyponthoz viszonyítva emeli ki a nemzet választását, amint korábban is példaként, mértékként Dantét választja a maga számára az előző elnyomatások pillanataiban: Martinovicsék megsemmisítése után, majd pedig a Bach-korszak nemzetellenes idején. Egyrészt elismétli a Döbrentei kísérletét méltató sorokat: „Érdeme esztétikailag szinte semmi - ízlésváltást jelző szerepe nagy csupán, világossá téve az összehasonlító irodalomtörténész előtt, hogy Dantét ugyanannak a preromantikus erjedésnek, ízlésváltozásnak a 75
