Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - Marton László: A madárlátta ezredes
Ezt az igen fontos változást Polkovnyik ezredes akkor észleli, amikor rátör az a természeti szükség, amelyet mindközönségesen kisdolognak nevezünk. Hát, amint odanyúl a nadrágjához, mi akad a kezébe? Irgalom atyja, ne hagyj el: egy vasdorong! Odalent a Földön is nagy és kemény volt Polkovnyik ezredes fasza, de most, idefönt a Holdon kilencszer nagyobb és harminckilencszer keményebb! A színtiszta igazságot mondom, kedveseim: olyan ez a szimbólumértékkel bíró testrész, mintha a Lenin Kohászati Művekben gőzkalapáccsal kovácsolták volna fallikusra! Mondja neki a parlagi sas: „Nahát, ezredes elvtárs, most már megvívhatsz a sárkánnyal, és kiszabadíthatod Világszép Szvetlánát! Egyvalamire jól vigyázz: Sztálin elvtárs egyetlen lányának nem harminckét foga van, hanem kétszer annyi!" Polkovnyik ezredes elbúcsúzik a kedves halottaktól, akik levedlett kígyóbőrt habzsolnak, lenyúzott ürgebőrt nyeldekelnek. Elbúcsúzik a parlagi sastól, aki összezsugorodik, és az lesz, ami volt: két kis tollpihe közt egy nagy rakás szerencsétlenség. * Polkovnyik ezredes megy-mendegél a nagy holdbéli pusztaságban. Nyújtogatja visszanyert kezét, sietteti visszanyert lábát, meresztgeti visszanyert szemét, fin- torgatja visszanyert orrát. Még sok próbatétel és kaland várhatna rá, de én úgy hallottam legöregebbik nagynénikémtől ezt a történetet, hogy Polkovnyik egyszerűen csak megy-mendegél - jobbra át, lépés indulj; balra át, lépés indulj; hátra arc, lépés indulj -, míg aztán egy szép napon minden hűhó és hűha nélkül megérkezik a tüzes sárkány kastélyához. Azt kérdezitek: honnan tudja, hogy éppen ez a kastély a sárkány tulajdona? Megmondom nektek, nem titok. Hát onnan, hogy a kastély körül lándzsákból kerítés van, és a lándzsák hegyére emberfejek vannak kitűzve, királyfiak, hercegfiak, partizánok, vöröskatonák, csupa jobb sorsra érdemes emberfő. Próbálkoztak, pórul jártak. A hömpölyzugi szovjet városparancsnok a kaputól tisztes távolságra megáll. Tanakodik, töri a fejét: hogyan is juthatna be. Hát, egyszerre csak látja ám, hogy a kapusnak ismerős az arca. „Hiszen te az én katonám vagy - így kiált -, még a nevedet is tudom: Otvazsnij tizedes!" Feleli a kapus: „Csak voltam a te katonád, ezredes elvtárs. Trockista lettem, buharinista lettem, vlaszovista lettem, és most ide vagyok áthelyezve a holdbéli Harmadik Birodalomba. Inkább azt áruld el: te mit keresel itt?" Az ezredes megmondja: ő bizony Világszép Szvetlánát keresi, és azért keresi, hogy kiszabadítsa. Azt mondja erre a kapus: „Te csak ne szabadítsd ki azt a riherongyot, ezredes elvtárs. Hamis annak minden porcikája. No, de máris többet mondtam a kelleténél, mostantól nem szólok egy szót sem." Azzal karon fogja Polkovnyik ezredest, és bekíséri a kastélyba, annak is a fogadótermébe. Hát, az csuda egy terem, annyit mondhatok: valóságos képtár és ritkasággyűjtemény. Van ott a falra kiakasztva Picasso-kép, Chagall-festmény, Salvador Dali-kompozíció, plusz még ott van az 1937-es müncheni „Elfajzott Művészet" kiállítás teljes anyaga is. Annyi minden van ott, hogy nem győzném felsorolni. Nem csoda, hogy Polkovnyik ezredes egy kicsit elbámészkodik, és 32
