Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - Marton László: A madárlátta ezredes
alig veszi észre, hogy Lehmbruck és Barlach idegbeteg, torz plasztikái között egy karosszékben ott ül a maga személyében a tüzes sárkány. Furcsa istenteremtménye volt, annyit mondhatok! Akarom mondani, a Micsurin-féle fajnemesítési paradigma furcsa illusztrációja! Először is, nem hét feje volt neki, nem is három, hanem csak egy. Aztán igaz ugyan, hogy tüzet fújt a száján, de az csak olyan volt, mint valami öngyújtónak vagy maximum hegesztőpisztolynak a lángja. Aztán igaz ugyan, hogy ráncos volt a bőre, mint egy elefántnak, de leginkább, mint egy újszülött elefántborjúnak. Aztán igaz ugyan, hogy karmai voltak, de leginkább olyan benyomást keltettek, mint amikor valaki másfél évig elfelejt körmöt vágni. Úgyhogy Polkovnyik ezredes nem is tudta: ez most egy szokatlanul kicsi óriás vagy egy szokatlanul nagy törpe. Kérdi a sárkány: „Mit akarsz tőlem, te épkézláb Standartenführer?" Ennek a holdbéli sárkánynak (ne kérdezzétek, miért), valahányszor katonát lát, mindig a Waffen-SS rendfokozatai jutnak az eszébe. De a mi ezredesünk nem zavartatja magát. „Meg akarok vívni veled, te sárkány!" Mire a sárkány: „Aztán miért akarsz megvívni velem, te Sturmbannführer?" Ez a holdbéli sárkány (ne kérdezzétek, miért) váratlanul lefokozza Polkovnyik ezredest! De a mi ezredesünk nem zavartatja magát. „Én csak azért, hogy kiszabadítsam és magammal vigyem Világszép Szvetlánát!" Mire a sárkány akkorát nevet, hogy reng a potroha: „Te csak ne szabadítsd ki azt a riherongyot, Oberstgruppenführer!" (Látjátok, most meg előlépteti!) „Hamis annak minden porcikája! No, de máris többet mondtam a kelleténél, mostantól nem szólok egy szót sem!" Csodálkozik Polkovnyik ezredes, nem tudja mire vélni a sárkány viselkedését. Gyanítja, hogy valami csalafintaság van a dologban. Kinéz az ablakon, és megpillant odakint egy sor megcsonkított, meztelen férfihullát: királyfiakat, hercegfiakat, partizánokat, vöröskatonákat, csupa jobb sorsra érdemes emberi testet. Azt is látja, hogy bizony nemcsak a fejük hiányzik, hanem az a testrészük is, amelyet a mi ezredesünk esetében megacélozott az Élet Vize. Próbálkoztak, pórul jártak. Kérdi a sárkánytól Sztálin elvtárs vitéz katonája: „Akkor most vihetem az elvtársnőt, vagy küzdeni kell érte?" Nagyot nevet a sárkány, és így felel: „Próbálkozzál csak, próbálkozzál, és ha nem jársz pórul, viheted!" Azzal vállon veregeti Polkovnyik ezredest, bekíséri egy szép, tágas ebédlőbe, és leülteti egy szép, széles asztalhoz. A szép széles asztal túloldalán ott ül Világszép Szvetlána. Gyönyörű istenteremtménye volt, annyit mondhatok! Akarom mondani, a Liszenko-féle biológiai adaptációelmélet gyönyörű illusztrációja! A szeme kék, mint a Fekete-tenger a szovjet haditengerészet jubileumi gyakorlata közben. A haja színarany, mint a Cseka raktárában a cári család 128 személyes étkészlete. A szája piros, mint A marxizmus-leninizmus kiskönyvtára füzeteinek fedőlapja! A keble előremutató, mint Muhina szobrásznő kolhozparasztasszonya, kezében a magasba tartott sarlóval! Kínálgatja vendégét fűrészporból készült kolimai kaláccsal, krumplihéjból készült vorkutai narancstortával, kronstadti matrózból készült holdbéli terrorkolbásszal, kulákzsírból készült „Élsportoló" margarinnal. Közben mintha szomorú volna: mintha sóhajtozna, mintha könnyek csillognának a szemében, és 33
