Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1. szám - 110 ÉVE SZÜLETETT TÓTH MENYHÉRT - Tóth Menyhért: levelek, vallomások: közzéteszi: Sümegi György
Zsolozsmákat! Im! Legyenek virágim. (Zsellér 257.) Kerekség. Szimbólum és valóság reális. Panteisztikus. Nyakig az ólmos nyájban, fejest a homályban - nem hagyhatom abba. Gyerünk a Napba! Pesterzsébet, 1974. V. 19. Kezdettől fogva megkomponált, nem színpad mégse! (Budapest felé) (Zsellér 267.) IV. Interjúiból g. b. (=Gárdonyi Béla): A LÉLEK PRAKTIKUMA Szinte roskadozom attól a sok szépségtől, amely elém tárult ebben a városban. A gótika már a főiskolán is nagy hatást tett rám, s most itt áll előttem a maga valóságában és tisztaságában az épületeken, freskókon. 1963-ban Hódmezővásárhelyen volt kiállításom eddigi képeimből. Most szeretném megtalálni és kifejezni azt, ami a festő számára közös az Alföld és a hegyvidék atmoszférájában. A gótikát ma is csodálom: segítségével a festő, építész érzelmi és értelmi képességeit, mondanivalóját a legmagasabb színvonalon tudja közönsége elé tárni. Ez persze nem különösen érdeme a művésznek, sokkal inkább kötelesség.- Átléptünk a művész, a művészet feladataira. Három szót jegyeztem fel: analitika, humanizmus, aktivitás.- Ma a kivonatoltság, a lényegre törekvés korszakában élünk. A művész csupán szüntelen elemzéssel, a látszólag lényegtelen részletek összegyűjtése és feltérképezése után tudja kiválasztani és megmutatni a lényeget a közönségnek. Csak így kerülheti el az öncélúságot, így maradhat meg humanistának nemcsak művészetében, hanem emberi magatartásában is. De ehhez állandó készenlétben kell lenni: nyitott antennaként kell befogadnunk minden új jelet, információt. A patópálok nem lehetnek korszerűek. 104