Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1. szám - 110 ÉVE SZÜLETETT TÓTH MENYHÉRT - Tóth Menyhért: levelek, vallomások: közzéteszi: Sümegi György
- A 64 éves Tóth Menyhért fiatalokat megszégyenítő frissességgel beszél a modernségről.- Hasznosságra és célszerűségre törekvő korunkban az esztétikum nem vész el, mint ahogyan némelyek állítják. Csak másmilyen. Egy gépet, amelyet a hasznáért készítenek, szépre terveznek meg. Még a hasznossággal közvetlenül össze nem függő esztétikum sem öncélú: az istállók elé ültetett virágoknak is funkciójuk van. Ezt a sokféleképpen megjelenő esztétikumot jobban tudjuk felmutatni, ha nem csupán a valóság ábrázolására, hanem inkább lényegének kifejezésére törekszünk. Ez utóbbi több, mint az előbbi. A kifejezésben van valami meseszerű a realitással szemben. A kifejezés persze magasabb fokú absztrakciót követel. De meddig van joga a művésznek absztrahálni? Csak a közérthetőség határáig: ez etikai kérdés.- Nem csak fest, rajzol, szobrászkodik is. (...) Képein van valami sejtelmes lebegés, mesés súlytalanság. Ezt talán a fehér szín is teszi.- A fehér az első szín és az utolsó: valamennyi szín foglalata, ahogy fizikaórán a színkorongon láttuk.- Szó esik az érvényesülés feltételeiről és lehetőségeiről. Azokról, akik (...) pátriájuk közönségét nem becsülve másutt keresik a sikert.- Vaszary tanítványa voltam. Amikor a főiskola után visszamentem Miskére, azt kérdeztem magamtól, s azóta is sokszor: mit akarsz csinálni, festő? Minden tapasztalatomat át akartam adni másoknak a festészet nyelvére lefordítva: szépséget akartam adni, hogy segítsek az emberi kapcsolatok tökéletesítésében. Azt vallom, hogy a művésznek is van olyan feladata, mint az ipari formatervezőnek, csak nem a test, hanem a lélek praktikuma követeli meg, hogy hasznos gondolatainkat, érzéseinket szép formába öntsük. (Kisalföld, 1968. május 12.) Szabó János: TÓTH MENYHÉRT FEHÉRSÉGE Miskei háza alacsony, fehér falú. A nyikorgó ajtajú szobácskát hatalmas, sohasem volt lila állat gomolygó látványa tölti be, egy kicsiny ember tűnődik előtte. Lassan megfordul. Remetesovány, szinte nem is test, sérülések nyomai rajta mindenütt. Hunyorgó szemű, angyali mosolyú faunarcát vörösesszőke fénnyel lengi körül garabonciás üstöké. O Tóth Menyhért, az egyik legnagyobb élő magyar festő. A témával való küzdelem révületéből hosszú másodpercek múlva riad fái. Hirtelen rádöbben, vendégek jöttek, mentegetőzve kocog a hideg vaskályhához:- Sokszor megfeledkezem a fűtésről, ha dolgozom.- Egész életében dolgozott. Kedvelt tanítványa volt a modernség hazai apostolának, Vaszary Jánosnak. /.../ Hazajött Miskére. Kertjében paprikát kapált, majoránnát gondozott, szerszámokat, festéket, vásznat vett az árán.- A pálya választja az embert, nem én választottam. Ha valakinek feltétlenül olajat kell keresnie, nem állhat meg ott, ameddig szép kényelmesen lefúrhat, nem érheti be köldöklangyosító vízzel. A pénze után futkosó, hírét-becsét cicomázga- tó művész Pa tó Pál módjára elsenyved. Belső konfliktusaim bogozgatása helyett is inkább ezt kérdeztem magamtól: Mit adok az embereknek? 105