Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 9. szám - Lengyel András: Egy ünneplendő nyolcvanéves

sóként, a szerkesztői döntések meghozatalakor - ha ez az interpretáció már nem is ölt értekezésformát - ez az olvasásmód a meghatározó.) Ez a gyakorlat sokrétű, nagy tudást föltételez, az értelmező tudásnak követnie kell az alkotásfolyamat bonyolult meghatározottságait. De ha megvan ez a tudás, hatékony olvasásmód.

A fiatal irodalomtörténész azonban sem tárgyban, sem módszerben nem maradhatott meg ennél a gyakorlatnál: érdeklődése és aktuális feladatai másfelé is vonták. Mindenekelőtt, szegedi kutatóként, szerepet kellett vállalnia a Juhász kritikai kiadás munkáiban is. Ez megint összetett feladatokat rótt rá. A minden ilyen munka során fölmerülő filológiai és textológiai eljárások alkalmazásán túl figyelemre méltó e munkájában, hogy két területen különösen aktív volt. A versek három kötetét (Péter Lászlóval közösen) ő rendezte sajtó alá (1963), s Juhász Gyula publicisztikájának egy részét (több kötetnyi cikket) is ő gondozott: tárt föl s jegyzetelt meg. Ez önmagában is arra vall, nemcsak a költő Juhász Gyula érdekelte, akin (még 1962-ben) először próbálta ki a motivikus megközelítés hatékonyságát, de a vers háttere és mögöttese is. Tudta, s figyelembe is vette, hogy ez a publicisztika is az életmű szerves része, fontos és beszédes. Azaz, számolt az irodalmi élet általános történeti meghatározottságaival (horribile dictu: még a politikai körülmények erejével és alakító szerepével is). Tudása szerkezetébe ez a komponens is beépült, s mint gyakorló szerkesztő, ennek is hasznát vette. De a Juhász kritikai kiadás más szempontból is tanulságos, pályája értelmezése során. Az anyag jelentős része ugyanis a Szeged-kutatás közegében, annak eredményeire támaszkodva volt föltárható, s ez azzal is szembesítette, hogy az irodalmi élet nem egy tagolatlan massza, nem pusztán a Budapesten történteket fedi, hanem - irodalomról szólva - számolni kell a lokalitás speciális viszonyaival, életmű-alakító meghatározottságaival. A hely, az adott lokalitás előny s hátrány egyszerre, de mindenképpen specifikáló tényező. S egy irodalom voltaképpen lokalitások többé-kevésbé összekapcsolódó rendszere. (Lokális irodalmat képez Budapest irodalma éppúgy, mint az ország határain kívüli, úgynevezett kisebbségi magyar irodalmak. Csak az egyik fedőneve „a" magyar irodalom, a többieké pedig, konvencionális alapon, egy ország vagy egy régió jelzőjét kapja meg.)

Hogy ebből a kutatástörténeti kontextusból többfelé el lehet jutni, azt személyes kutatói pályája is jól demonstrálja. A Juhász Gyulával való foglalkozásból szervesen nőtt ki a nagyváradi A Holnap történetének kutatása (ebből született bölcsészdoktori disszertációja, s jó néhány tanulmánya), a nagyváradi viszonyok rekonstruálásából pedig a romániai magyar irodalomhoz jutott el. S hogy mindez egy szerves folyamat eredménye (s nem ötletszerű, témák közötti „ugrálás") volt, jelzi, hogy amikor az erdélyi Tompa László költészetéről értekezett, ezt az életművet - regionális beágyazottságát elismerve s figyelembe véve - a klasszikus modernség magyar főáramához kapcsolva írta le (Egy Nyugat-kortárs Erdélyben, 1972).

Figyelemre méltó (s megint nem kutatástörténeti esetlegesség), hogy Hatvány Lajos ellen-Nywgűfjára, Esztendő című folyóiratára is fölfigyelt (1965), s mintaszerű folyóirat-elemzést produkált róla.

Tanulmányai, amelyek sajnos nincsenek kötetbe átmentve, önmagukban is érdekesek és tanulságosak, ma is lehet belőlük tanulni, de bizonyos, önmagukon

9