Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Kántor Lajos: Hallgatni – sors?

Ulickaja nem kíméletes rokonszenves regényhőseivel sem. Vagyis fényévnyi távolságra kerül az Osztrovszkij- (a szovjet, nem a klasszikus orosz író) vagy a Fagyejev-féle irodalom- és emberszemlélettől. Az ellenzéki mozgalomban szerepet vállaló, a KGB-től sarokba szorított és beszervezett Hja (aki annak idején „a végzősök közül elsőként döntötte el, hogy nem akar az államnak dolgozni") a regény fejezeteiben nem válik fehérből fekete figurává, éli a maga és társai, barátai zaklatott életét. A könyv harmadik harmadában tárulkozik fel Mihának, a régi barátnak (az illegális tevékenységéért börtönbe kerülőnek); a szamizdat-jelenséget magyarázza: „...ez két külön dolog: érdekes dologgal foglalkozni és pénzt keresni. És mégis úgy vélem, hogy ezt a két dolgot össze kell tudni kapcsolni. Nézzük például a szamizdatot. Ez már önmagában véve is elképesztő jelenség. Élő energia, amely forrástól forrásig terjed, és szálak szövődnek, és sajátos pókháló képződik az emberek között. Afféle légáramoltatók, amelyeken keresztül terjed az információ, könyvek, folyóiratok, sokszorosított versek, régiek és újak, a szamizdatos Krónika utolsó számának formájában. [...] Ez a folyamat részben magától megy, de nem teljesen. Én éppenséggel nagyon is tudatosan foglalkozom vele, és bizonyos értelemben professzionálisan is. Éppen ez a munka hozza a jövedelmet is. És persze az ügy előrehaladása, az is szükséges." Jellemző a folytatása, a következő bekezdés: „Miha csak ült, és szó szerint eltátotta a száját. Még egy kis nyál is kicsorrant a szája sarkából, mint egy alvó kisgyereknek. Hja ritka komoly hangon beszélt, Mihát teljesen elnyelte az előadás tartalma is, a lelkesedés és büszkeség érzése is: ez igen, ez Ilja!"

Hát ilyen prózaíró Ljudmila Ulickaja. Emberek és a történelem faggatója, a lélek ismerője. A sztálini, a brezsnyevi, a hruscsovi évtizedekről, az ellenállás különféle formáiról ad az Imágóban pszichológiai hitelű tablót. Valójában nem a tabló a cél, a tabló a sorsokból áll össze. Ezt ilyen mélységben kevesen tudják.

Ulickaja nagyon rövid idő alatt regények sokaságával győzte meg olvasóit, hogy számára „élet és sors" sem időben, sem térben nem behatárolt. Ennek legfőbb, engem legjobban meggyőző bizonyítéka az a rendhagyó (valamivel korábbi) remekmű, amely a Dániel Stein, tolmács címet viseli. Különös - megmagyarázhatatlan? -, hogy épp ez az Ulickaja-könyv került hozzám a legközelebb, amely a szereplőit, a helyszíneit tekintve a legtávolabb áll tőlem. A szerzetesi fogadalmat tett egykori lengyel zsidó menekült, aki a Szentföldön keresi, a népek zűrzavarában, Krisztust és az embereket, a szeretetszolgálat lehetőségét. Ez a Daniel Stein Izraelben győződik meg arról, hogy „minden népnek megvan a saját nemzeti útja Krisztushoz, ily módon a népi tudatban megjelenik az olasz Krisztus, a lengyel Krisztus, a görög Krisztus, az orosz Krisztus. Én viszont ezen a földön, a saját népem közegében a zsidó Krisztust vagyok köteles keresni." (Szabédi az unitárius Krisztust kereste...) És a regény negyedik része 38. fejezetének eligazító címében ezt az abszurd összetételt olvasom: „A haifai Zsidó Keresztény Közösség úgynevezett Emlékvacsorájának (Liturgia) szövege, összeállította Daniel Stein testvér".

Regény ez még? A maga 26+33+50+40+21 rövidebb-hosszabb fejezetével, levelekkel (a legkülönbözőbb emberektől), beszélgetések és beszédek lejegyzésével, moszkvai KGB-s dossziékból és a Jeruzsálemi Latin Patriarchátustól származó jelentésekkel... A szövegek származási helye pedig Bostontól Wroclawig, Párizstól Rio de Janeiróig, Tyiskinótól Hebronig követhető. Vagy már követhetetlen? Az egyes részeket Ulickaja egy-egy levele zárja, amelyek a regényíró szakmai gondja203