Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Kántor Lajos: Hallgatni – sors?

idegenség felfogásán, „a magyar lélek formái" meg 1848, a '48-as Erdély kérdésében. Ma azt mondom, nem volt mindenben igaza. Abban viszont biztosan, hogy a Termés folyóirat közössége nevében is kijelentette: „Mi nem adunk látszatokra, nem akarunk olyan fórumok előtt vizsgázni fennköltségből, humanizmusból s több efféle könnyű tantárgyból, amelyek katekizmusszerűen eleve megválaszolt kérdésekre várják a gépies feleletet. Nem a kész feleletekhez keresünk kérdéseket, hanem megfordítva, kérdéseket tettünk fel, mielőtt tudtuk volna, mi lesz rájuk a válasz." Ebben az esetben épp a baloldali, szocialista írók által megfogalmazott tételeket kifogásolta, szembeszállva azokkal, akik „a nemzeti elfogultság ellen" küzdve a keresztelő vízzel együtt a gyermeket is kiöntenék.

Legalább ilyen tanulságosak Szabédi László vitái az úgymond felszabadulás után, azaz a második világháborút, annak erdélyi szakaszát közvetlenül követő hónapokban. O sem volt mentes az illúzióktól. Rövid időre újságírói munkát vállal, hirdeti a magyar-román megbékélést, de hamar ráébred a manipuláció veszélyeire. Lapja, a kolozsvári Világosság főszerkesztőjének, a valamiképpen barátjának tekinthető Balogh Edgárnak már 1944. december 18-án küldött levelében kimondja: „Társadalmunk legveszedelmesebb rákfenéje éppen az, hogy milliók és milliók hordoznak a szívükben nem belülről sarjadt, tőlük idegen meggyőződéseket. Vajon azért-e, mert nincs saját meggyőződésük? Ha a dolog így állana, akkor valóban nem látnék mentséget, nem is volna mentség az emberiség számára, akkor a zsarnokok korbácsa éppen annyit érne, mint a leg- magasztosabb gondolat. De ezeknek a millióknak, akik sajátjukként idegen meggyőződéseket hordoznak a szívükben, van saját meggyőződésük, ha össze is tévesztik azt lármás katekizmusok tetszetős tantételeivel." Gondolkodói szuverenitását védi Szabédi a főszerkesztővel szemben, elképzelhetetlennek tartja (és visszautal egy 1943. novemberi kijelentésére), hogy helyette más gondolkozzék. Még néhány fontos, jellemzően szabédis mondat ugyanebből a levélből: „Szó sem lehet róla - s ez annyira magától értetődő, hogy szinte szégyenlem leírni -, hogy Te szabd meg nekem, hogy verset írjak-e, nevelésügyi kérdéseken töprengjek-e, avagy politikai elemzéseket végezzek. Semmi esetre sem fogadhatom el azt, hogy a költő csak verseket írhat, de politikához nem lehet hozzászólása."

A politikában - a Magyar Népi Szövetségen belül - csak rövid időre vállal szerepet, a romániai magyarság politikai vezetőinek írt leveleiben viszont sűrűn figyelmeztet a veszélyekre. 1945 elején emlékezteti Balogh Edgárt, hogy „nem babra megy a játék". Szabédi nem kerüli meg a kényes kérdéseket. „Emlékezz, mit mondtam neked, mikor augusztus 23. után Budapestről jöttél haza diákos lelkesedéssel, mint akit »igazolt a történelem«, s mint aki most már »szerephez« jut a dolgok intézésében. Figyelmeztettelek, hogy nem az az örvendetes dolog a lényeg, hogy a baloldal szerephez jut, hanem az a tragikus dolog a lényeg, hogy a magyar nép rendkívül súlyos helyzetben van. Nem lehet az a baloldal feladata, hogy örömmel nézze a sírt, hol nemzet süllyed el, hanem az, hogy megakadályozza a nemzet elsüllyesztését. Ez alól a feladat alól nem oldja fel az, hogy nem ő maga ásta meg a nemzet sírját." És ilyeneket is a Balogh Edgár fejéhez vág: „...a baloldal politikai okossága néha sajnálatosan kimerül a jobboldalnak való ellentmondásban. " E tájt valamikor Szabédi mégis belép a Kommunisták Romániai Pártjába, hogy már 1945 őszén (amint erről a publicista-történész Jordáky Lajos Szabédi Lászlót megszólító válaszlevele tanúskodik) ki akarjon lépni a pártból. Végül nem lép ki; az ötvenes évek végén, kevéssel önként vállalt halála előtt, kizárták.

194