Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT SCHEIBER SÁNDOR - Simoncsics Péter: „Në vödd lë rullam a kezed!”: Emlékeim Bálint Sándorról

fa" Magyarországra jönni a „katolikus" Írországból, mert országnyi ájtatos, hipokrita „templompribék" után láthattak végre „egy hiteles katolikust", amilyet - úgy mondták - odahaza nem. Mintha csak ismerték volna József Attila Thomas Mann üdvözlését - pedig nem ismerték.

A legemlékezetesebb találkozásom Bálint Sándorral valamikor a hetvenes évek második felében, talán 1976 tavaszán vagy kora nyarán történt. Akkor már a pesti egyetemen dolgoztam, de gyakran hazajártam. János öcsém még egyetemista volt és népi táncos. Volt a tánccsoportnak (amit azóta Bálint Sándor Együttesnek hívnak1) egy jó kis zenekara, mind a három tagja egyetemista (két matematikus, egy fizikus). Valamilyen alkalomból, meg hogy szüléink akkor éppen távol voltak, öcsém mulatságot rendezett nálunk a Dáni utcában (akkor még ott laktunk, azóta a házat lebontották, a helyén ma a Domus Áruház áll), s ott volt ez a zenekar is. Az az ötletem támadt, hogy el kellene hívni Sándor bácsit, hiszen tudtam róla, hogy mennyire szereti az autentikus népzenét, s a mi bandánk azt játszott, főleg széki muzsikát. A mulatság két napra volt tervezve, és Bálint Sándor bácsit a második nap kora délutánjára hívtuk meg. Igaz, János és én előzetesen elmondtuk a résztvevőknek, hogy ki is fog megtisztelni bennünket, de részint a muzsika - és az alkohol - mámora, részint a Bálint Sándor nevét sikeresen elhallgató kultúrpolitika tette, hogy neve semmi különös lelkesedést nem váltott ki bennük. Pedig szinte minden jelenlévő egyetemi hallgató volt, s méghozzá olyanok, akiket nagyon is érdekelt a folklór, a népzene és a néptánc. El lehet képzelni, hogy nézett ki a lakás egy ilyen mulatság második napján. Az asztalok tele üres és félig üres sörös- és borospalackokkal, poharakkal, csikkekkel teli hamutálakkal, tányérokkal, melyeken zsíroskenyér-maradékok árválkodtak. Izzadság-, dohány- és alkoholbűz terjengett a levegőben, ahogy már egy másfél napos dáridó után dukál, itt-ott fáradt párok összebújva stb. Hát ide léptünk be Sándor bácsival, akiért egyezségünk szerint én mentem el a lakására kora délután. A beígért zenekar a másik szobában aludta ki az éjszakai muzsikálás fáradalmait. Beültettem Sándor bácsit egy fotelbe, megkínáltam valami még fogyasztható étellel, itallal. Közben átátszaladtam a másik szobába, hogy megpróbáljak lelket verni a zenészekbe, hiszen Sándor bácsi őket jött meghallgatni. Nem sikerült mindjárt. Ezalatt azonban Sándor bácsi szép csendesen mesélni kezdett erről-arról, csak úgy magától, s az éledező társaság egyre nagyobb figyelemmel hallgatta, noha nem tudta, kit. O pedig beszélt néhai professzoráról, Sík Sándorról, Radnóti Miklósról, aki évfolyamtársa volt. „A legtisztább embör, akit ismertem", meg, hogy „keresztény módon halt mög, bár most erről nem esik szó", meg a maga katolicizmusáról, ami csak annyit tesz, hogy „egyetemes". Nem akkor mondta, de témájánál fogva idetartozik, mert a vallásról, ill. a felekezetek közti viszonyról vallott fölfogására vet fényt, amit Sándor bácsi bizonyos kajánsággal szeretett emlegetni, hogy Kiss Lajos, a vásárhelyi születésű etnológus, nyíregyházi

1 Valamikor a nyolcvanas évek elején, amikor még János aktív tagja volt az egyetemi néptánccsoportnak, kihallgatást kért Koncz Jánostól, aki akkor a megyei pártbizottság első (?) titkára volt, hogy engedje meg, hogy az egyetemi néptánccsoport fölvegye Bálint Sándor nevét. „Koncz elvtárs", aki bölcsészhallgatóként maga is diákja volt korábban Bálint Sándornak, nem tartván a kérést „időszerűnek", elutasítólag foglalt állást. Jellemző az akkori berendezkedésre, hogy - egy legalábbis papír szerint Párttól független intézmény - az egyetem belső ügyében a Párt regionális csúcsszervénél, a megyei szervezetnél kellett kilincselni engedélyért, és még jellemzőbb, hogy ezt az engedélyt megtagadta az illetékes elvtárs. A nyolcvanas évek közepére aztán Bálint Sándor neve, úgy látszik, mégis időszerű lett (vagy a megyei pártbizottság mindenható volta lett időszerűtlenné?), mert a tánccsoport ekkor már fölvehette Bálint Sándor nevét.

55