Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT SCHEIBER SÁNDOR - Simoncsics Péter: „Në vödd lë rullam a kezed!”: Emlékeim Bálint Sándorról
Simoncsics Péter „Né vödd lé rullam a kezed!" Emlékeim Bálint Sándorról Először 1960-ban, elsős gimnazista koromban hallottam róla, és méghozzá úgy, mint egy kabarétréfa főszereplőjéről. Aki ezt elbeszélte, dr. Kordé Imre volt, akkori magyartanárom a szegedi Ságvári-gimnáziumban, s Bálint Sándornak korábban tanítványa az egyetemen. A kabarétréfa, amit a bölcsészhallgatók egy Mikulás-esten adtak elő, úgy szólt, hogy egy tápai parasztházban, ahol a nagylány éppen egyetemista, „házibulira" készülődnek: a lányok takarítják a tisztaszobát, a fiúk lábatlankodnak, miközben a rádióból (a magnó akkoriban még ritka jószág volt) egy abban az időben divatos sláger szól, hogy „Enmellettem elaludni nem lehet / éjjel-nappal szeretni kell engemet stb.", amire a társaság tagjai „ráznak is egyet". Ekkor hirtelen valaki beront hozzájuk, s riadtan lihegi, hogy közeledik Bálint Sándor. Mire gyorsan lecsavarják a rádiót, a lányok kötőt rántanak magukra, a fiúk kalapot csapnak a fejükbe, és az előbbi sláger „népiesre vett" ritmusára csárdást kezdenek ropni. Mire a belépő Bálint Sándor öregesen (pedig akkor még kevesebb kellett, hogy legyen 55 évesnél), a nagyothallók szokása szerint a füléhez emeli a kezét (pedig talán akkor még nem is volt az) és csodálkozva mondja, hogy: „Jaj, de érdekös, gyerökeim, amit éneköltök! Hogy lőhet, hogy én ezt még nem hallottam?" Magam is sokszor és sokfelé meséltem ezt a történetet, miután beépítettem a saját szegedi anekdotakincsembe. Nem kívánom itt részletesen elemezni az okait, hogy miért, csupán megjegyzem, hogy Bálint Sándor alakja különösen alkalmas volt arra, hogy köréje folklorisztikus történetek, anekdotakoszorúk fonódjanak. A történet jól mutatja azt az ambivalens viszonyulást (ami talán maga is legendaképző erő), amely- lyel a környező világ fogadta és egész életében körülvette őt, hogy „igen-igen, nagy tudós és angyalian jó ember is, de hát könnyű neki, hisz ártatlan, gyermeki lélek, aki el se tudja képzelni, hogy vannak az életnek vaskosabb örömei is. Szeretjük is, tiszteljük is, de a magunk számára, akik két lábbal állunk a földön, nem tartjuk őt követendő példának." A róla kialakított kép politikai vetületét, hogy ti. a koalíciós időkben Barankovics-párti (~ kereszténydemokrata) képviselő volt, árnyalta, ill. a szocializmus évei alatt úgyszólván bocsánatos bűnné enyhítette, sőt „gyermetegsége" folytán a komolyan vehetőség körén kívül helyezte, hogy királypárti szimpátiáját nem titkolta. Pedig - és erről előttem is megnyilatkozott - meggyőződéses demokrata volt. „Aszittük - mondta a háború utáni koalíciós idők kezdeteiről szólva -, /ossz eggy jó kis demokrácia...Asztán mi lőtt?" Királypártisága, bár erről előttem soha nem beszélt, valószínűleg néplélektani alapú volt. A „népet" ő is olyannak látta, amilyennek Móra Ferenc írja le egy 1919. tavaszi kocsmai beszélgetés során: 52
