Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 9. szám - Tinkó Máté: Belharc készülőben; Szalag, korlát; Sárkeresztúri ének Pityének

harcra, de szereplői természetesen nem vívjak meg, hangyaként araszolnak a pusztulásba.

*

Ez a bőr nem mutatja jelét a könnyebbülésnek: mindig egyedüliként húzódik össze.

*

Felszínére még kifutnak libái, szépek, aztán lassan eltünedeznek, hírt sem adnak magukról többé.

Sárkeresztúri ének Pityének

Bella István emlékére

Vele persze még ma is beszélek, párbeszélek, elbeszélek.

Pedig döntései nevetségesek, mintha csak motoznának és örülnöm kéne azoknak vele: minden este az utolsó érintés módfelett, ezt hagyja itt.

De hiába a ténfergés szobáról szobára, táv- irányításainak okvetlen hibája, betanítva mert vagyok, lehetnék mint a hű kutya, juhászodásomig örök, lógatnám a nyelvem is zihálva, és nem kérek inni, majd szomjazom egy darabon addig érte. Csakhogy a pórázra mért idő lassacskán unalommá telik, csakhogy szaladni kellene orvosért a beteg fiának, az utca végéről még látva, mind beteg, aki azt akarja és szabadulását nem, és meddig marasztalnak még vele.

Maradsz még egy teára?

Ami éppenhogy elviselhető, mert bosszúból

már langyosodik. Tartózkodásod megtisztel, fontosít. Látod, odakint kavargatja a szél a tegnapi piszkot, már készül a tisztulás is egyre.

Vagy zubbonyodból még így sem szakad ki, mint egy rejtegetett zsák, voltaképp a részvét? Ettől inkább már a romlást is féltem, de a pusztulás már milyen volna. Semelyik sem válasz, csak a semmilyen, i válasz, de milyen. Pedig hányszor tehettünk volna másként, azokat a másokat. Talán elfordítottam az arcomat is egyszer, nehéz volt vagy nem volt nehéz, akkor már, egy veled. Árulkodtak a hegek, sokáig