Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 9. szám - Tinkó Máté: Belharc készülőben; Szalag, korlát; Sárkeresztúri ének Pityének

csak a hegek. Azok a fordított arcok, hogy őket is betűzni kéne, minden megoldás után kezeinket összetapsikolni, mint a bugyuták előadás közben vagy helyett, hogy így fontosak ám nagyon.

De te se váltál képessé hazudni jobban, többet, hogy miattam, hogy kizárólag a kerti kádnál találkozunk ősszel egy ártatlan levél okán majd. Itt minden ártatlanodik, ha úgy veszed, és minden harag egybefügg, ha nincsen más jussa, csak el-elnézni a kút pereméről a dolgok körbezuhanását, vagy amíg kiscsirkék is voltak, és akkor, ahogy a tollúk remeg. Az egyiket, kegyetlen, beledobtad, úgy zuhant hajnalig, a fény aztán nem hozta, nem itta magába vissza, vártam anyánkat a vödörrel, pedig csupán vödre volt, pedig azt hittem, mélyre merül az, majd segít az.

Kegyeletből mentem ki a sírhoz. Koszorút nem vettem, cigarettát viszek, meglátom a temetőőr lányát, belészeretek, aztán motoron fuvarozgatom Keresztártól Kálozig, közben sört iszom, combján markolom, ha engedi, és nem kérdez fölöslegeket. A kanálishoz érve a vízbe fúlt apámra gondolok, ó, a részeges, ó, abba a rohadt életbe, hogy minek. És veled persze hitetem, hogy így ért véget ez is, mint egy őszutó, csendesen, hogy majdnem így, majd még sokáig nem érintkezünk, szeretkezünk sehogy. Minden egyes Braille-karakter hat pontból áll, két oszlopban, téglalap alakban elrendezett.

A szemeim, ha vaknak szülétek, most a lenyugvó Napba néznének biztosan, vagy már majdnem úgy, oda, ahol a dolgok nem rendeződnek soha, csak tapogatják bizonytalanul a felszínt.

19