Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 7-8. szám - Ayhan Gökhan: Levél Császár Istvánnak, Cs. I.-ról
ahol a boldogtalanságról megbízhatatlan térképek készülnek, mivel a boldogtalanság ismeretlen az ott élő zárt és kiengyensúlyozott közösség számára. Nem, István, ön nem ment el Patapoklosiba. Vagy amikor ön meghalt, nem több történt, mint hogy területcserét hajtott végre, evilágból Patapoklosiba költözött? Miért is ne... Lekerültem a tulajdonosomról, a Pilvax kávéház fogasán lógok. A pincérek idegesek, van rá okuk. Nehéz nap volt, kimerítő, az egész napos tapogatás kimerített, aludnék, ha volna hol, ha volna kivel. A forradalmak súlyos dolgok, a forradalmaktól nem bír aludni az ember. Virágok, kokárdák, nemzetiszínű szalagok, hóhérkötéllel, puskával, Béccsel fenyegetőzések, ne ily álmot adj Istenem, ne ilyet, ha nem kívánod, hogy kikészüljön a gyomrom. A sötétség lóg a beleimből, a szívemből, beborítom egy pillanat alatt a Pilvaxot, lesz aztán éjnek éjjele, nem érdekel, avagy virág vagy te, hazám ifjúsága? A hetvenes évek Budapestje nem emlékszik rám, az arcom, a kezem nem ismerős neki, jártam én abban a Budapestben, sikáltam a nagy, kerek számok üveglapján, a nyomok a könyökömön és a csuklómon, képzeletben, hivatalosan nem meghirdetett, illegális utazást tettem a hetvenes évek Budapestjében, letettem egy csésze kávét valamelyik asztalán, azóta az asztal és a kávéház eltűnt, a csésze és az utolsó ott jelenlétem maradt, nem mozdítható, nem lakoltatható ki, semmilyen önkormányzat nem tehet ellene, István, neked hagytam azt a kávét, közös barátaink, Kosztolányi Dezső és Heltai Jenő emlékére, a Kosztolányi-koffein az én, a Heltai-koffein a te életed melengeti, vagy megint egy tévedés közepén vagyok, és igazából te e két óriást nem szeretted, te Zelk Zoltánért rajongtál, írtál egy szép rövid szöveget róla, ZéZéről, öreg barátodról, az egy díj nevét viselő klasszikusról, neked nem volt Zelk Zoltán-díjad, ha belegondolok, neked eredendően kevés díjad volt, nehéz megmondanom, miért, szégyelljék magukat, akiken múlott, amiért kevés. Lassan kezdődik a Bánk bán, a későbbi Jókainé készülődik, Jókai nevet, Petőfi megérzi, hogy nem telik bele másfél év, és a szabadság lánglelkű apostolának temploma összedől, az elveszett értékek közé sorolva kerül be a veszteségek 49-es jegyzőkönyvébe, a rendőrség ígérete, hogy nagy erőkkel keresik, elhamarkodott hitegetésnek bizonyul. István, a mai időkben az irodalom annyira megbízható egzisztenciát biztosít, hogy én most egy napi tizenöt órás mosogatásból ugrottam ki a kedvedért, hogy a neked szánt tájékoztató levelemmel megtiszteljem magam. Nem akarlak zavarba ejtően megtéveszteni, előbb egy 48-as gomblyukból, majd egy az udvartól jól elválasztott étterem zűrzavaros és füstszagú konyhájából írtam, tudom, nem értesz félre, a hol itt, hol ott vagyok írói megoldásai nem ismeretlenek előtted. Az irodalom, mint a te idődben, megfelelően működik, az írók szeretik egymást, olyan apróságok, akár a politika vagy a közélet egyéb problémái nem okoznak köztük nézeteltérést. Minden a régi és minden nagyon jó. Az előadás pocsék volt. A primitív és tolakodó zajnak köszönhetően a darab nem volt követhető. Üvöltés és függönyráncigálás, alkoholszag, ételhordók koccanása, az osztrákokra tett gúnyos megjegyzések kiváltotta röhögés és röfögés, bajuszcsapkodás, szakáll- és ingtépés, összefoglalva ez volt a Bánk bán 1848 148
