Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 7-8. szám - Nyerges Gábor Ádám: Sziránó színfónia: Sziránó és a blitzkrieg művészete
szemlélő a tavalyi, vagy az előtti év szempontjából nézné, Pavelé a legmenőbb jelmez az osztályban. Pavel néni, aki Sziránó nénitől hárommal jobbra ült, és amúgy egy büdös szót sem beszélt magyarul, bár azon túl, hogy feltehetően (!) farsang lehet, ha már minden gyerek úgy néz ki, mintha most szabadult volna a zárt osztályról, annyit azért mindenesetre még így is megértett, hogy kisunokáját még életében nem látta ilyen boldognak. És, bár nem tudta, hogy egyetlen kisunokája miért öltözött piros bugyis rendőrnek, mellkasán egy nagy, piros S betűvel, azért olyannyira átérezte (méghozzá tökéletesen helyesen) a helyzet Pavel életében betöltött jelentőségét, hogy picit még el is pityeredéit meghatottságában. Nagyon jó kis detektív vagy, Béla, kezdeményezett - szándéka szerint leplezett leereszkedéssel - bájcsevelyt Sziránó. Tudom, felelte az, még szép, ez a pipa a nagyapámé volt. No mindegy, szóra sem érdemes, mondta az, és igyekezett úgy tenni, mint akinek épp rengeteg teendője akadt, majd végül, konkrét elfoglaltságot egyet sem találva, végigmérte Sziránót és így szólt: na és te meg mi vagy, porszívó? Elszabadult a pokol. Egyrészt kívül, hiszen, és ezt Erzsi néni is megtörtén konstatálta, egyszerre harminc körüli gyerek kezdett velőtrázóan röhögni és kérdezgetni Sziránót, hogy de tényleg, miért öltözött porszívónak? A csúfolódást pedig, bármily elítélendőnek találta is Erzsi néni (két perc alatt nagy nehezen rendet is vágva a fejetlenségben), ha őszintén belegondolt, maga sem talált más megfejtést Sziránó jelmezét illetően, mint hogy porszívónak öltözött. Ahol még szintén elszabadult a pokol, Sziránó lelke volt. Azonnal érezni kezdte a mikuláskori blitzkrieg amúgy is túl ismerős tüneteit, az égő szemhéjakat, a megakadályozhatatlanul meg-megránduló szájszegletet, a szorítást a torokban. De nem sírt. Bár amennyi kilátszott a fejére húzott, ezüstpapírral bevont kartondoboz, az erre rácelluxozott és a nyakába akasztott, ugyancsak ezüstpapírral bevont, az ezüstpapír alatt azonban gyanúsan nőinek tűnő retikülhöz erősített porszívócsőtől, akár még pár könnycseppet is útnak indíthatott volna. Egy űrhajós azonban nem sír. * A jelmezversenyt pedig, bár egy hét alatt mindenki el is felejtette a dolgot, Nagy Dániel nyerte, akit, bár eleinte mindenki kiröhögte két és fél méteres, láthatóan csak különös fájdalmak és kellemetlenségek árán hordható, méregdrágán kölcsönzött jelmeze miatt, választása kifinomult, kulturált, s mint Erzsi néni (természetesen zsűritársa, a sarokban hortyogó Elektromos Pulyka néni nevében is) kiemelte, az egyetemes emberi alkotói szabadságot, a megzabolázhatatlan alkotói elmét, az önfeledt, és magát minden helyzetben feltaláló nyers kreativitást, egyszóval: általában a művészetet jelképező jelmezéért (furulya) választott győztesnek hosszas mérlegelés és megfontolás után az elfogulatlan és szigorú zsűri. Hogy miért?, kérdezte a már ekkor is enyhén nagyothalló Sziránó néni a mellette ülő (és az övéhez kísértetiesen hasonlító arckifejezést öltő) Béla Ur-nétól. A művészetért, súgta az. A megértett művészetért, igazította ki a közben odabattyogó Sziránó, még mindig kissé értetlenül néző nagymamája kezébe nyomva a sisakját. Pedig otthon még játszott volna vele. 145
