Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Patak Márta: Kígyót éjjel ölj!

nénijének sír, sose tudja befogni, folyton rinyálni kell neki, hol ezért, hol azért, már attól is falnak megy az ember, ha meglátja azt a seggfej képét.

Egyre jobban behergelte magát. Nem szeretett volna leragadni ennél a gondolatnál, hogy nemsokára, perceken, akár másodperceken belül is megjelenhet itt a harmadik fiú, nyilván egy órát marad is, nagyjából, mert lekéste a buszát a nyominger, szándékosan csinálta, biztos megint szándékosan csinálta, mint a múlt héten, hogy őt bosszantsa, ez járt a fejében, és közben elborult a tekintete, s ha lehet, még nagyobb erővel ütött, de a ritmuson nem gyorsított. És ez a buzi kígyó se döglik már meg!, gondolta, aztán eltökélte magában, lesz, ami lesz, ha éjfélig kell is itt maradnia, ő marad, mert addig innen el nem mozdul, amíg ez a kígyó abba nem hagyja a rángatózást, ha törik, ha szakad, ő kivégzi, mi az, hogy nem bír vele, mi az, hogy egy kígyóval nem bír, ennél a szaros kígyónál sokkal nagyobb állattal is végzett ő már, tudna mesélni, nem is volt olyan régen, nehogy már egy szaros kígyót ne tudjon akkor kicsinálni.

Szándékosan nem idézte volna vissza a jelenetet, mégis egy pillanatra látta maga előtt a harmadik fiú arcát, elönti a pír, vigyorog rá, egyszerre bambán és kajánul, mintha még nyelne is egyet közben, mintha nem tudná eldönteni, megszólaljon-e vagy sem, vagy mintha látványra hirtelen elöntené őt is vágy, a szemével meg mintha azt mondaná: Nyugi, én nem is láttam semmit!, de ettől ő csak még jobban felbőszül, legszívesebben ott helyben lerúgná a fejét, de nem teheti, mit szólna az a lány, igen, a lány, mert egy lánnyal csókolózott, éppen a blúza alá siklott a keze, életében először érintette meg a mellét annak a lánynak, meg se mert mozdulni, úgy érezte, mintha késsel döfnének belé, és éppen akkor kellett ennek a seggfejnek megjelennie, aztán bámult, ő meg a szemét villantotta rá, hogy húzzon el, valószínűleg meg is értette, de olyan lassan tűnt el, mintha magával akarná vinni a látványt, a tekintete még jó sokáig ott maradt utána. A lány nem vett észre semmit, talán csak annyit, hogy egy pillanatra megremegett, aztán megállt a keze, de mintha érzéketlenné is vált volna közben, olyan lett szinte, mint egy fadarab, de mondom, nem tűnt fel, a lány háttal állt, a fiú pedig próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna, szólni se szólhatott, jószerivel mozdulni se mozdulhatott, pedig már rándult a lábában minden izomszál, hogy odamegy, belevág a képébe ököllel, egyenest az orrába, ahogy a profi verekedők, az a biztos ütés, attól kiterül, aztán addig rúgja-üti, amíg van benne élet, persze, ez akkor egy pillanat alatt villant át benne, nem időzött el a képnél, nem szólt, nem mozdult, nehogy elárulja magát, mert a lány megijed, elszalad, fél, hogy meglátták őket, és akkor mindennek vége, úgyhogy tisztában volt vele, most nem szabad abbahagyni, erre jutott magában végül, mikor a másodperc töredéke alatt felmérte a helyzetet, tudta, hogy nincs más választása, minél gyorsabban ki kell egyeznie ezzel a kis köcsöggel, hogy húzzon el innen, különben lőttek az egésznek, aztán valahogy majd bosszút kell állni, ha eljön az ideje. Keze még mindig nem mozdult a lány blúza alatt, mikor intett a szemével, hogy takarodjon onnan, a fiú mintha a nyakát is behúzta volna, nyelt megint egyet, nem vette le róla a szemét, ő meg nézett rá villámló tekintettel, ha ölni tudott volna a szemével, akkor az a fiú már nem is élne, mert ott helyben felnyársalta volna a tekintetével.

110