Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 7-8. szám - Patak Márta: Kígyót éjjel ölj!
Patak Márta Kígyót éjjel ölj! Hagyd már abba, faszfej, nem tudtad, hogy a kígyó csak éjjel döglik meg?, mordult rá a fiú harmadszor is a másikra, de az rá se hederített, most se, éppúgy, mint az előző két alkalommal, amikor megpróbálta szép szóval rávenni, hogy hagyja abba, ő tapasztalatból tudja, hogy fölösleges, a kígyót nappal nem lehet agyonütni, ha miszlikbe aprítják, egy része akkor is él tovább, mozog, és csak éjjel pusztul el teljesen, de hiába, a másik nem állt meg, nem esett ki a mozdulat ritmusából, egyenletesen csapkodott tovább, egész felsőteste egyszerre lendült a karjával, mintha mért időre ismételné az ezerszer begyakorolt mozdulatsort, tudván, hogy a végén pontozni fogják, s ha esetleg a szeme sarkából is félrenéz egy pillanatra, rögtön kiesik a ritmusból, levonják a pontot érte, és nem jut tovább a döntőbe. Egy hosszú, vékony, laposvasszerű fémrúd volt a kezében, alsó harmada csupa vér, éles is lehetett valamennyire, azzal csapkodott, látszott rajta, hogy szinte eggyé vált a mozdulattal, el se hatolt a tudatáig, amit a társa mondott neki, nem zökkent ki a ritmusból, mert már az elején eltökélte, lesz, ami lesz, ő addig nem nyugszik, amíg ki nem teríti ezt a kígyót, addig üti, amíg kell, nem bánja, ha darabokban lesz is, de ő most végezni fog vele. Mérhetetlenül felbőszítette ez az arcátlan élni akarás. Társa egy idő után rájött, hogy reménytelen abbahagyatni vele ezt az őrült csapkodást, úgyhogy le is dobta a hátizsákját, és pár méterrel arrább lekuporodott a fűre, nem ült le, inkább csak guggolt, rugózott is kicsit, mint az edzés elején, mikor büntetésből guggoló járásban kellett végigmenniük a pályán, mert pont akkor fociztak a kosárlabdával, amikor az edzőjük megjelent. Semmiért nem haragudott annyira, mint amikor futball-labdának használják a kosárlabdát. Vegyétek elő a koszos bőrötöket, biztos valamelyikteknél akad egy a hátizsákban!, ordította, a kelleténél, ha lehet, még nagyobb indulatot színlelve, de magában mosolygott, jót derült rajta, hogy megint milyen jó poént sikerült eleresztenie, aztán nem is mondott mást, minden további magyarázat nélkül a földre mutatott, csinált egy kört az ujjával, ami nagyjából annyit tett, hogy: Kezdhetitek, indulás!, és a fiúk elindultak, egyszerre megadón és kelletlenül, menet közben oda-odasúgtak egymásnak valamit, de a mester nem szólt rájuk, mosolygott a bajsza alatt, most, hogy nem látták, már nyíltabban, és csóválta közben a fejét. Minden szombaton tíztől fél tizenkettőig tartott az edzés, utána rendszerint kint maradtak néhányan a csapatból, semmi különös, csak hogy elüssék valamivel az időt, leginkább a közelben lakók, a lakótelepiek, itt volt egy dobásra, a 108
