Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 7-8. szám - Balázs Attila: Tarzan Szenttamáson
Balázs Attila Tarzan Szenttamáson Jött, széles mosollyal, szőkén, ahogy szokott, R. V., s mondta, nagyon eltikkadt holmi hülye vásárlásban, ezért igyunk meg valamit. Nem szereti a shoppingolást, de muszáj. Egyetértettem azzal, hogy muszáj. Természetesen azzal is, hogy igyunk meg valamit. Én sört, ő bort. A Pest oldali Építész pincére esett a választás annál az egyszerű oknál fogva, mert az volt a legközelebb. Egy ugrásra, mondjuk: kettőre. Nincs különösebb köze a történethez, de jó tudni, hogy az Építész rendelkezik az egyik legszebb, borostyánnal befutott kis udvarral a fővárosban, ahol egy számomra mind ez idáig bámulatos, és elsőre megmagyarázhatatlan szobor látható: erősen kopaszodó, térden csúszó-mászó, szemmel láthatóan elesett ember mohón szívja egy telt idomú anya tejtől dagadó kebelét, míg a nő karjában aprócska, pampuskás csecsemő rúgkapál. Első pillantásra megdöbbentett ennek a pimasz öregnek a pofátlan cselekedete, aki a riadt kisbabát félrelökve veti magát mohón a kínálkozó bimbóra, aztán kevésbé. Mert lassan mégiscsak lejött, nem valami olyasmiről akar itt szó lenni, mint abban a híres-neves bibliai sztoriban, melyben Zsuzsannát meglesik a vének, nincs itt semmi szex, nem az a szándék, az öreg tényleg éhes. Inkább ő lenne az a nyomorék koldus vagy rab, akit Mária Terézia anyánk, örökké pluszpoénokra vadászva, egyszer nyilvánosan megszoptatott az utcán. Legalábbis a legenda szerint. Vagy inkább a trójai legendáriumból az ősi változat? Mindegy, mert: R. V.-t, olybá tűnt, nem ragadta magával e szoborbabás elbeszélésem. Félig leeresztett pillái alól sandított körbe, de valahogy távol mindentől, mintha az egész nem érdekelné, csak az a kis vacak bora. Anyatejként szopogatta, ahogy az ide illik, ebbe a szövegkörnyezetbe. Nem akartam zaklatni, hallottam, milyen borzasztó dolog történt vele, amit ha írásba foglalna, az olvasó joggal mondaná: ne már! Olyasmi, mint az a pár évvel ezelőtti borzalom, amikor egy ifjú pár a kíséretével Szentendrére kocsikázott, ki a Szerb étterembe, megünnepelni a végre beteljesült álmot. (Az eljött fergeteges boldogságot.) Közben valamely oknál fogva egyik részük visszaszáguldott Pestre valamit még elintézni. Bonyodalom lehetett a dologban, mert sokáig nem indultak vissza. Villámló tavaszi zápor lepte meg őket később Szentendre határában, a megrettent sofőr rátaposhatott a fékre, mire a jármű megperdült, áttért az út másik oldalára, ahol frontálisan ütközött az őket Szentendrén már nem váró, visszaindult menet első kocsijával. A koszorúk ma is ott láthatók az út szélén. 104
