Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Buda Ferenc: Derű-ború: Tűnődések fehérről-feketéről VI–VII.

s a forró égövi termeszek életközösségei roppant ésszerűen, gazdaságosan, „olajozottan", mondhatni tökéletesen működnek. Tökéletesebben, mint az emberi társadalmak. S aligha mellékes, hogy nemcsak a maguk szempontjából, de az ökoszisztéma egészét tekintve is. (Bizonyára ismeretes például az erdei vörös hangyáknak az erdők életében betöltött fontos szerepe.) Az anyát, a hímeket meg a dolgozókat egymástól élesen s egyértelműen megkülönböztető, végletes „szakosodás" s a gyakorlatilag tökéletes összehangolódás révén voltaképp az egész közösség egyetlen, noha számtalan testből álló élőlényként működik.

*

Hogy a Föld javait mekkora mértékben élik fel a rajta élők tömegei, korunk legfontosabb gazdasági kérdései közé tartozik (ha nem épp ez a legfontosabb). Letagadhatatlan tény, hogy az emberi kultúra lenyűgöző teljesítményei kötődnek a városokhoz, a városi civilizáció kialakulásához és felívelő fejlődéséhez. A jelenkor és a várható közeljövő megapoliszai azonban már messze túlléptek a város, mint olyan, évezredek óta kiérlelt, megszokott keretein és tartalmain. Ezeknek a gigantikus képződményeknek az energia- és nyersanyag-felhasználása (vagy inkább: pazarlása), hulladéktermelése és szennyezőanyag-kibocsátása - hogy egyebekről, például a társadalmi problémákról ne is szóljunk - már jó ideje nyomasztó gondokkal jár, s mára ezek a gondok gyakorlatilag szinte megoldhatatlannak látszanak. (Ám lehet, hogy nem csupán látszanak.)

El lehet gondolkodni rajta (hisz van mivel): kellő körültekintés híján szabadjára eresztett kívánságaink és akaratunk árát vajon nem épp civilizációink rendszeres összeomlásaival fizetjük-e meg? S hogy ennek riasztó fenyegetése nem csupán jelenkorunk horizontját rajzolja telis-teli baljós jeleivel, arra hadd idézzek néhány mondatot Komoróczy Géza Az ókori Kelet című tanulmányából (In: Ókor, 2006. V. évfolyam 3-4. szám, 3. oldaltól):

„Mezopotámia Éden-kertje memento az emberiség számára. Itt bontakozott ki a dokumentált történelem első nagy ökológiai katasztrófája. A talaj elszikesedésének drámai bizonyítékai vannak kezünkben. (...) Kiszámítható, hogy állandó és nagyjából egyenletes öntözés mellett a szántóföldek sókoncentrációja évszázadonként (...) legalább 2 százaléknyival növekszik. Alig 100-150 év kell ahhoz, hogy egy adott földterületen folyamatos öntözés, változatlan technológia mellett a további növénytermesztést már lehetetlenné tevő mennyiségű sziksó csapódik ki. Ha a folyamat megszakítás nélkül, egyenletesen tart, fél évezred alatt a szántóföldi öntözéses növénytermesztés használhatatlanul tönkreteszi maga alatt a talajt. (...) Az i. e. 5. évezred óta az emberi élet Dél-Mezopotámiában az öntözéses földművelésen alapult, az agyonöntözés ennek lehetőségét ott - egyelőre úgy látszik - örökre megszüntette."

Mit fűzhetnénk vajon a fenti idézetben foglaltakhoz? Ezúttal talán csak annyit, hogy a 20. és 21. század ökológiai pusztításai a korszerű technikai eszközök jóvoltából összehasonlíthatatlanul nagyobb területen s gyorsabb ütemben mentek és mennek végbe az ókorihoz képest. Továbbá: az ókori Folyamköz gyér lakossága még megtehette, hogy pár száz mérföldnyivel északabbra húzódjon, s ott termelje meg a léte fenntartásához szükséges gabonát. (Okkal feltételezhető, hogy e viszonylag gyorsan végbemenő vándorlás aligha ment végbe összeütközések

88