Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 7-8. szám - Vári Attila: Szomorú hold
töviskoszorús Krisztus olyan volt, mintha megrovóan ingatná fejét - mesélte nagyapád. - Es Frieder is azt mondta, már amikor kijöttünk onnan, hogy ha még öt percig büntet a vénasszony, akkor ott helyben összepisili magát a félelemtől. De Frieder nem erre, hanem a rumos dinnye illatára gondolva hajolt a liliputi ház fölé, s szemét behunyva lélekben oda is ült a damasztabrosszal terített asztal mellé. Máskor a tavasz azúrkéken tobzódó fényorgiájára s a szomszédból áradó bódító jázminillatra is fittyet hányva a kovácsműhely fölé térdelt, s képzeletben, a fagytól ehetetlenné vált, s ezért egy felizzított patkó karéjában egészben megsütött bőralma darabjait dobálta egyik tenyeréből a másikba. A tenyerében a forróságot s a tavaszi virágillat mellett azt a mámorító szagot is érezte, amit Mikulás-estéken is, amikor cukrozott kukoricát főztek, s a kályha átforrósodott öntöttvas tetejére tették az almák csutkáját és héját, amitől bódító illattal telt meg az egész ház. Ott térdelt a kovácsműhely parányi épülete fölött, látta az átforrósodó alma szára mellett sziszegve feltörő gőzt, s egyetlen mozdulattal söpörte a tenyerébe, hogy aztán percekig zsonglőrködjön a tüzes labdával. Közben fújta is, hogy hűtse, mintha tényleg lett volna a tenyerében valami. És forró nyarakon, amikor a háztető alatt tömege lett a hőségnek, s a levegő mellére telepedve lélegezni sem hagyta, ilyenkor mintha szellő kerekedett volna a padláson, érezte a hordós káposztacika csombor-, tormagyökér- és kaporillatát, amit pedig mindig csak a karácsonyi böjt végén szolgáltak fel anyjáék a Tischlerstube vendégeinek a friss disznótoros vacsorához. Néha a periszkóppal végignézett azon a szelvényén a falunak, amit a szűk látószög miatt a tükrökben a romos, s így már nem is valódi településből, a megmaradt házakból láthatott, de a makett már több volt számára a valóságnál. Itt Traute pont olyan kislányos maradt negyven évig, Müllerné pont olyan ledéren csábító fiatalasszony, mint ahogy a sok-sok évi belterjesség miatt több almot már nem hozó szelindek szuka oroszlánbőgésre emlékeztető éjszakai Holdra vonításai sem halkultak emlékezetében. Frieder még akkor is hallotta ezt az egész völgyet betöltő jellegzetes hangot, amikor pedig már az utolsó Blitz vagy talán Blum (ezt a két nevet kapták dédapja korától a mindenkori házőrzők) már rég a kutyaparadicsomban ugatta a holdat. Amikor első s egyben utolsó terepszemléden a körzeti megbízott engedélyével fölmehettél a padlásra, az, ami messziről kéményforgónak tűnt, s amivel mások nem is törődtek, téged éppen az érdekelt. Már szinte postaállomásnyi távolságból is ordított róla, hogy nem valódi szélkakas, hanem egy periszkóp. A cserepet pótló bádogban, mint egy forgózsámolyon, el lehetett tekerni a berozsdásodott csatornadarabot, s így ha nem is láthatta Frieder a hosszabbik, függőleges cső miatt, hogy mi történik közvetlenül alatta a szomszédos telken, de ha elforgatta, ugyanabban a síkban szinte száznyolcvan fokban figyelhette a házfoglalók semmittevését, a pusztulást, nyomon követve az immáron idegen falu életét. Nagyapád azt mesélte, hogy kamaszkoruk kezdetén addig-addig ügyeskedtek, amíg sikerült úgy beállítani a csövet, hogy a szomszédba, egyenesen Traute 27
