Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Vári Attila: Szomorú hold

Az egyiket látta meztelenül valaha, a másikról pedig tudta, hogy miközben betegápolást tanult a közeli városban, méretlenül osztogatta magát a gimnáziumi diákoknak, s kegyetlen természetű apja hiába verte vizes kötéllel, kétrétűre fogott hámistránggal, mert ha tehette, a faluban sem spórolt az adnivalóval.

Frieder, akárcsak a többi fiú, úgy gondolta, hogy ha a vénlánynak számító, húszas éveiben járó Katherine mással megteszi, akkor neki is van esélye, de hiába beszélték át a stratégiát nagyapáddal, nem merték kérni, hogy megtegye velük is.- Azt mondta róla a nagyszájú órás-ezermester Udo Förster, hogy Katherine olyan, mint a rossz szekér, félrejár az eleje, de azért meg lehet rakni - emlékezett a ringó csípőkre, a szándékosan csak félig gombolt blúzra nagyapád. Aztán hozzátette - akkor még azt hittük, hogy valami olyasmit akarunk tőle, ami egyoldalú. Neki csak annyi köze lenne hozzá, hogy megáll nekünk, szétveti a lábát, mert a nagyobb legények úgy beszéltek a dologról, mintha a lányoknak semmit nem jelentene, s csupán a megszólástól, a terhességtől való félelem tartaná vissza őket.

Képzelgései közben a lány vizes kötőfékkel hurkásra vert bőrére gondolt Frieder, s bárhogy is erőlködött, mert csak az istráng nyomát az ing hasadékában, s a kékesen püffedt arcot látta maga előtt.

Az utolsó nyáron szerzett, s mindenki elől dugdosott fénykép, a szép Müllerné sejtelmessége nem ütött át ezeken a vágyakozással teli percekben felidézett színfoltokon.

Frieder tisztában volt azzal, hogy eltelt az idő, de mint ahogy anyja és apja sem tudott megöregedni az általa felidézett emlékképekben, így padlásfalujában, Nussschaledorfban nem haltak, nem születtek az emberek, s mert ha ritkán is, de látta és megszokta Frabábit, rajta sem mérhette a korosodást, vénülést, s a padláson töltött negyven esztendő így valójában meg sem történt.

Az emlékekbe temetkezve, s a modellfalut lakva ebben az időtlenségben, az örök ifjúság szigetén élte át azokat az éveket.

Fel tudta idézni a szomszédok, mi több, a csak egyszer látott idegenek hangját is, de mert nem volt nővel dolga soha, fantáziálásai közben, furcsa módon, ha éppen Müllernére, Katherinére gondolt, látta őket, de nem hallotta a hangjukat.

Némák voltak, mint a bensőjét marcangoló vágyakozás.

Katherine kék hurkái, amelyeket álmában, mint kisgyermekeik sebesült testrészét az anyák, ő is végigcsókolta, nem nyomták el azt az emléket, ahogy egy farsangi bálon, a tánctól kivörösödve, szépségének tudatában ring, tapad partneréhez, s melle, mintha megvadult élőlény lett volna, ki akart szökni a gyöngydíszes mellény szorításából, s akkor kezében a Seidler szíjgyártó mester által készített bivalybőr korbáccsal megjelent az apja.

Ütött, akit ért, agyát elborította a düh, s az ostor háromágú, ólomgolyókkal rakott vége rácsavarodott a klarinétra, amely elcikázott a döbbenettől mozdulatlanná merevedő táncosok feje fölött, s a levegőben, talán a mozgás okozta légáramtól, olyan visító hangot hallatott, mintha Katherine, aki mindaddig zokszó nélkül tűrte a verést, most egyetlen másodpercnyi sikítással kiáltaná világgá fájdalmait.

Katherine házának mására hajolva képzelgett, s a tetőfokára hágott izgalom miatt, mint mindig, behunyta szemét, s ilyenkor nem a testeket látta. Nem

25