Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 6. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT WEÖRES SÁNDOR - „ami a székely nyomorúságot illeti”: Markó Bélával beszélget Kőrössi P. József
megszólítasz, valaki uralja azt az érzelmi világot, amit szabadjára engedsz, kifejezel. A feleségedet, Annát gyanítom e mögött, akit a verseidben név szerint is gyakran megszólítasz.- Visszalépkedésem a költészet és a magánszféra felé egyszerre történik. A véget nem érő közéletből - mert a politika valami ilyesmi: az életed azonos a közélettel - visszalép- kedés a magánélet felé. Lépkedést mondok! Valóban nagyon sokat köszönhetek Annának, második feleségemnek, akivel idestova másfél évtizede együtt vagyunk. Ha valaki végigolvassa a 2005 után írt verseimet, elsősorban a szonetteket, látni fogja, hogy vén fejjel rendkívül sok szerelmes verset írtam. Erőltetett kategória, mert mi az, hogy szerelmes vers, de mégis: két ember kapcsolata, férfi és nő kapcsolata, ennek a harmóniája, örömök, szorongások, aggodalmak.- Ars poeticát is írsz neki, ami nem egyszerűen a férfinak, hanem az alkotó férfinak a vallomása.- Fokozatosan lakóhelyet is változtattunk. Bukarestben néhány évig egy bérházban laktunk, most is megvan a lakás, de onnan visszaköltöztünk Marosvásárhelyre, illetve tulajdonképpen Marosszentkirályra, egy kis kertes házba. Van kertünk, néhány gyümölcsfával. Diófa, almafa, körtefa, szilvafa. Mindig urbánus környezetben éltem, azt tartottam a magaménak. A falusi környezetben töltött gyerekkor emlékei élnek, mégis felfedezésszámba ment, hogy kinézek az ablakon, és tavasztól őszig, ősztől tavaszig követem a természet mozgását. Költészeti közhelyek költöztek be az életembe. Nem csak a magánélet jött vissza, a szerelem, meg minden más, ami fontos az életünkben, de visszajött a szembesülés az elmúlással, a múlandósággal, az örökkévalósággal. Ez a pici kert sokkal nagyobb távlatokat nyitott meg a létbevetettségünkről való gondolkodásban, mint a politika.- A halál árnyéka sincs a versben, és egyszer csak a végén, a vers utolsó sorában, egy drámai kérdésben elcsattan valami, ami több, mint félelem.- Sok minden egybeesik, sok minden foglalkoztat egyszerre. A politika mindezeket elfojtotta. A politikus állandóan arról beszél, hogy ezeréves múlt van mögötte, és ezeréves jövőt építünk, pedig a politikus kizárólag a mában él, és abban a mában is többnyire taktikázik. Legfeljebb reméli, hogy jövőt épít, és tartós helyzeteket teremt, aztán egyszer csak azt veszi észre, hogy körülötte a politika a hatalommegszerzési és hatalommegtartási technikákról szól. Ez engem már nem érdekel. Nem állítom, hogy nem volt fontos számomra az a történelmileg is előzménytelen fegyvertény - mert eddig nem fordult elő -, hogy a román kormánynak magyar miniszterelnök-helyettese legyen. És én az voltam. Ami magyar politikusként Romániában elfogadottságban, megbecsültségben ma elképzelhető, azt elértük. De nem egyedül értem el azokat a tisztségeket sem, amiket én töltöttem be. Egy szervezet, egy közösségi képviselet érdeme mindez. Elértük, és nem az a fontos, hogy én értem-e el, én voltam-e abban a tisztségben, hiszen nem erre törtem, ez csak eszköz volt. A közigazgatás sem érdekelt igazán. Engem az identitásproblémák foglalkoztattak, hogy a magyar identitásnak mi módon lehet érvényt szerezni, mi módon lehet két etnikum között olyan viszonyt teremteni, hogy az egyenlő és szabad együttélést eredményezzen. Ez volt a célom. Azt hiszem, ez valamennyire az írói státusomból is eredt.- Az első olyan versed, ami vitát váltott ki, az Egyszerű vers, amely közösségi cselekvésre hív fel. Gyakran tetten érhető a verseidben a kettősség meg a kétely. Hiszel és kételkedsz. Az igazán tehetséges művész nem csak a saját tehetségében kételkedik. Minden érzéssel, ami megérinti, és ezek valódiságával, ezek hitelességével kapcsolatos kételyek is gyötörhetik. Kételyei a költőnek lehetnek, de a politikusnak nem lehetnek kételyei. Ha vannak is, nem mutathatja ki. A költő lehet szerencsétlen, nyomorult, kétségbeesett és kétségbeejtő, megalázott és megalázó, gyenge és gyöngéd, lehet esendő 77