Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 6. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT WEÖRES SÁNDOR - „ami a székely nyomorúságot illeti”: Markó Bélával beszélget Kőrössi P. József
szórvány helyzettudat és gondolkodásmód közt egyensúlyt teremteni. Székelykedni nem székelykedtem. Nem pejoratív, Erdélyben sem pejoratív, inkább többletnek számít, ha valaki azt gondolja magáról, hogy nemcsak magyar, hanem székely is. Az identitás kérdése bonyolult. Ki a székely? Az, aki ott született, ott nőtt fel, de eljött onnan? Vagy aki nem ott született, de ott lakik évtizedek óta? Marosvásárhely székely város volt, és szeretjük most is Székelyföldhöz tartozónak tudni, pedig nem az, már nem székely város. Ma már a lakosságnak több mint fele nem is magyar. A székelység nem nemzeti sajátosság. A nemzeti sajátosságunk az, hogy magyarok vagyunk. Ami a pejoratív megítélést illeti: mi pejoratív, mi nem? Gyerekkoromban tapasztaltam, hogy a székelyeknek a csángókról nem jó a véleményük. Ronda jelzőkkel illették a csángókat. Csángónak lenni Székelyföldön nem jelentett semmiféle ősiséget. Valószínűleg az is benne volt ebben, hogy a székelyek szerint a csángók elrománosodtak, hontalanok lettek. Sok ellenszenvet, gyűlöletet megtapasztaltam gyerekkoromban a románokkal szemben. Elképzelhetetlen volt akár még az is, hogy román házba bemenjek. Ha odakerült egy román férfi, mert feleségül vett egy magyar nőt, gyorsan megtanulta a magyar nyelvet. A tömbvidéken a vegyes házasság így működött. Vegyes házasságot én is láttam, egészen kivételes volt. A történet vége mindig az, hogy a román fél beilleszkedett a magyar közösségbe. Fordítva nem lehetett, mert a faluban csak magyarul beszéltek.- Bukarestben, Budapesten sok székely cselédlány élt a két háború között, de előtte is, meg utána is.- Igen Csíkból, Gyergyóból. A szegényebb vidékekről.- Bukarestet sokáig úgy emlegették, mint a második legnagyobb magyar város. Kétszázezer magyarról beszéltek.- Kétszázezer soha nem volt, az mítosz. De a századfordulón akkor is mentek dolgozni Bukarestbe székelyek, amikor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott Erdély. Mentek, vándoroltak, mert alapvetően szegény vidék volt a Székelyföld, Bukarest meg közel. Volt magyar közösség, magyar egyházak működtek. Az első világháború után a határ megszűnt, úgymond ilyen jellegű nehézségek nem voltak. Főleg építőmunkások, ácsok mentek, sokan le is telepedtek. Ma már nemigen telepednek le, de most is ismerek olyan bukaresti magyarokat, akiknek a családja Székelyföldről származik, de ők már ott születtek, mégis megtartották a magyar nyelvet, a magyar identitást, magyarnak tekintik magukat, magyarnak, nem székelynek. Hazajárnak. Apám falujából nem ismerek ilyeneket. Ők, ha elindultak, Amerikáig mentek. Elfogyóban van a bukaresti magyar közösség. A kommunizmusban, az ötvenes években még feldúsították, pártfunkcionáriusokat, magyar vezetőket vittek oda, iskola is volt, most is van egy magyar líceum, kis létszámú osztályokkal.- Ha valaki ismeri a székely ember természetét, a székely ember küzdelmét a mostoha természeti viszonyokkal, akkor az Nyíró és Tamási Áron. Mind a ketten sokat és hitelesen írnak arról, hogy a föld kevés, ami van, silány, a székely ember sorsa, szegénysége, nyomorúsága többek között erre is visszavezethető. Napjainkban miért Wass Albertet emelte be a magyarság a köztudatba, miért az ő idealizált, hamis világára van szüksége? Nyírőt meg Tamásit, akik valóságos képet adnak Erdélyről, és benne a székely emberről, nem akarják elfogadni. Nyírő, valljuk be, nem szalonképes múltját ideológiai törekvéseknek, aktuális pártpolitikai célokra használták fel a közelmúltban. Nem minden ok nélkül csaptak le erre az egészséges magyarságban gondolkodó magyarok és a románok is. Nyírő arról a képzeletbeli polcról, ahol a székelység hiteles íróit tartotta az ember, most végérvényesen le lett söpörve, ő kiesett. De ott van, ismétlem, Tamási, aki érvényes és hiteles, az is marad, vele nem lehet megtenni, amit Nyírővel, ő vajon miért nem kell? 68
