Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 6. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT WEÖRES SÁNDOR - Ócsai Éva: Az Orbis pictus 100 verse

csőr, arca penge, / átkától perzselődik a rét"), míg a másikat a tisztaság szimbólumával (fehér palást), a hideg és a víz képével írja le („a rontást jégözönnel veri szét"). A második vers három részeg férfit mutat be humorral és ironikusan használt alliterációval, a harmadik pedig a vásárt és a kufárokat rajzolja meg, akik nyakában kereszt függ - a mértékletesség ellentéteiként.

Ez a férfiakat bemutató három vers előkészíti a következő hat verset, ugyanis a leíró és narratív hangvételű verseket követő tíz vers közül az első hat férfinézőpontú: az 51. versben (Három szerecsen királyfi a fehér királyleánynál) három férfi a beszélő szubjektum, a következő öt versben (Az idegen szerető, A képzelt menyasszony, A félénk udvarló, Az eszeveszett imádó, A vén kérő) a beszélő én egy férfi, aki rajongásának fiktív vagy valós tárgyát, egy nőt szólít meg, így humorral és ironikusan megteremtett ötféle karakter variálódik a szexualitás és a vágy témájára. Comenius könyve az emberi lélekről (Anima hominis) szóló 43. fejezetben tárgyalja az érzelmeket, köztük a szerelmet és az örömet, a 118. fejezetben pedig a férfi és a nő közösségét részletezi.

Az 57. vers (A suhanó szépség) - a 45. vershez hasonlóan - zenei tárgyú, a zene által keltett dinamikát, hangokat és hangulatot idézi fel, benyomásokra épül, és mivel egy zenészlányt jellemez, a következő három, Nő-alakok című verset készíti elő. Ezek közül az első versben a beszélő egy fiatal nőt szólít meg és ír le, a másik kettő pedig idős asszonyokat mutat be. Mindhárman metonimikus kapcsolatba kerülnek a mikro- és makrokozmosszal, az égbolttal vagy természeti jelenségekkel érintkeznek: „Anyóka matat hegyi pince alján, / az égen telt koporsók úsznak el, / tört ablak mellett a kék semmi partján / késsel répát kotorva ciripel.1,44

A következő tíz vers - az előző tízhez hasonlóan - férfiakat és nőket összehasonlító verssel (Fehér-fekete) kezdődik, amely pajzán humorral veti össze a fehér és a fekete férfiakat és nőket, ezért tematikusán az 1950-ben keletkezett Priapos című negyven pajzán verssel hozható összefüggésbe.44 45 A Nő-alakok című versek folytatásaként a következő hat vers szintén nőfigurákat állít a középpontba: a 62. vers (Luna panasza) egy mitológiai alak, a Holdistennő elégikus monológja, amely ellentétekre épül (vőlegény-magány, tűz-fagy, szülőágy-csírátlanság); a 63. versben (Istar papnői) az akkád termékenység istennő kolostorának mozgalmas közegét, papnőinek erotikus táncát, zenéjét és vidámságát jeleníti meg halmozásokkal az életkép, és témájával az 1939-ben készült Istar pokoljárása című vershez kapcsolódik. A 64. versben (Pipere) az én megszólítja a hiúság tükre és halmozott kellékei előtt ábrázolt „te" alakját, míg a Kétféle mérték című 65. vers megszólítottja a megszemélyesített istennő, akit a szexuális ösztönöket jelképező és egymással szembeállított kétféle - és szintén antropomorf - ló környékezi meg. A 66. vers (A rózsa és a csiga) megszemélyesített természeti képekben alkotja meg az erotikus téma variációját a vágyak és a valóság ellentétére és a testvéri féltékenységre építve. Amint az 51. vers alakjai szerecsen királyfiak, úgy a 67. vers (Huri a vágóhídon) szintén az iszlám vallást idézi a párkapcsolatok rajzához: az ironikus cím a mennyországban elnyerhető szép szűz, a huri, valamint a testi erőszak és mészár44 Egybegyűjtött írások 2,199.

45 Weöres Sándor: Priapos - pajzán versek. Budapest, Helikon Kiadó, 2001.

27