Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 6. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT WEÖRES SÁNDOR - Ócsai Éva: Az Orbis pictus 100 verse

deszkákon szétvagdalt sereg" töredékes képének mibenlétét és jelentését a „halak? emberek?" kérdéssel, valamint az egymással ellentétes (halott, jeges szemű és eleven, visszanéző) tekintetek trópusával bizonytalanba el. A vers kontextusához kapcsolható a hal és az ember azonosítása, amely a korai kereszténység idején a Krisztust szimbolizáló görög hal szóval fonódott össze.43

A tíz versből álló egység a tűz őselemtől a növények és az állatok képein keresztül jut el az utolsó négy versig, amelyek emberalakokat ábrázolnak az éjszaka és - visszatérve az első vershez - a tűzfény képvilágában. A 37. vers (Mécsvivőfiú) egy homályos sikátor éjszakai hangulatát ragadja meg, a Jelenetek tűzfényben három verse pedig három életkép, variáció a férfi és a nő közötti kapcsolatra. Ez a három vers Comenius könyvének 118. fejezetével (Societas Conjugalis) függ össze, amely a férfi és a felesége közösségét mutatja be.

A következő tíz vers közül az első négy Comenius könyvének 79. fejezetéhez (Pictura) kapcsolódik, amely a festészetet és a szobrászatot mutatja be, az ötödik a 101. fejezethez (Instrumenta musica), amelyik a hangszereket ismerteti. A 41. vers (Tarkaság napsütésben) a színek (fehér, zöld, sárga, rozsdaszín) és a gyümölcsök (alma, körte) halmozásával a festmények csendéletéhez hasonlít, azonban a kakas és a napsugár képéhez rendelt igék mozgalmasságot alakítanak ki a leíró versben. A 42. vers (Tükröződő mozgás) a mozgások, az árnyak és a fények látványát állítja a vers középpontjába egy impresszionista kép nyelvi megfelelőjeként, a 43. vers (Terrakotta-edény) pedig az égetett agyagedényen lévő táncoló fauncsapatot teremti meg az élet és a halál képeinek ellentétére építve. A 44. vers (Csendélet) szintén leíró, ám a festmény nyelvi megjelenítése önreflexívvé válik, mivel a „piktor" személye is a vers elemévé válik. A színek ellentéte (kék és rózsaszín), az antropomorf árnyak és a mozgalmasságot kifejező szóképek teremtik meg a sötétben átváltozó festményt, amely a sült kappanról készült. A 45. vers (Néhány ütem egy zeneműből) ismét a megszemélyesítés trópusa által alakítja ki a zenei dinamikusságot a versben (a szólam „megnyergeli a kürtöket", „vágtatni kezd", „hárfán föl-le futkosva integet"). A 46. vers (Pantomim-részlet) a művészeteket bemutató sorozatot a mozgásszínház ironikus képével folytatja, bemutatva a szultán „méz és lant közt sínylődő" hölgyeit, majd egy 19. századi találmányról, a fényképről szóló vers következik (Kispolgári családi fénykép), amely a fényképekhez hasonlóan magába sűríti a családtagokat a halmozás alakzatával és tömör jellemzésükkel. Az utolsó három vers (Férfi-alakok) ahhoz a kompozícióhoz hasonlítható, amelyik A hallgatás tornya című kötetben jelent meg (Három férfi-alak). A Férfi-alakok versei - az előző hét vershez hasonlóan - leíró jellegűek, egyes szám harmadik személyben íródtak, és Comenius könyvének az erényeket és az erkölcsi filozófiát ábrázoló részével, azon belül pedig a mértékletességet (112. Temperantia) bemutató fejezettel hozhatók összefüggésbe, annak ellentétét foglalva versekbe. Az első vers két, egymással ellentétes jellemet ütköztet két főpap személyében, akik közül az elsőt a pusztítás, a forróság és a tűz metaforái jellemeznek („orra

43 A görög hal (Ikthüsz) szó akrosztichon volt: Jészusz Khrisztosz Theu Hüiosz Szótér (Jézus Krisztus, Isten Fia, a Megváltó). Pál József és Újvári Edit, szerk.: Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Budapest, Balassi Kiadó, 2001.

26