Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 5. szám - A 90 ÉVES TÓTH ISTVÁN KÖSZÖNTÉSE - Ózer Ágnes: Tanulmányok a délvidéki magyarokról
Ozer Agnes Tanulmányok a délvidéki magyarokról A. Sajti Enikő történész nemrégen megjelent tanulmánykötete a Bűntudat és győztes fölény címmel jelent meg a Szegedi Tudományegyetem Doktori Iskolája Modernkori Programjának kiadásában. A kötet az ismert történész-kutató asszony Magyarországról, Jugoszláviáról és a délvidéki magyarokról szóló 18 tanulmányát tartalmazza, ha az utószónak szánt, Nemzet és állam diszharmóniája Jugoszláviában a 20. században címet viselő összegező szándékkal írt tanulmányát is ide soroljuk. A tanulmánykötetben szereplő írások nemcsak az elmúlt egy évtized kutatásainak, tudományos érdeklődésének metszetét mutatják, hanem A. Sajti Enikő munkásságának súlypontjáról is vallanak. A kötetbe foglalt tanulmányok hűen tükrözik azokat a történelmi kérdéseket, amelyek Sajti Enikő történészi érdeklődésének középpontjában álltak és állnak, amelyek abban az időben, amikor ő foglalkozni kezdett velük, nem tartoztak a magyarországi történettudomány közkedvelt témái közé. A 20. század 60-as éveinek közepe táján, a szocialista és kommunista szellemen nevelkedett történészek közül csak kevesen mondhatták el magukról, hogy Jugoszlávia, Jugoszlávia és Magyarország és a jugoszláviai magyarság történeti kérdései képezik kutatásaik témáját, és azok homlokterében a kommunista tömbből röviddel azelőtt kizárt Jugoszlávia története áll. Ezért napjainkban, amikorra a társadalmi és tudománypolitikai közeg, és nem utolsósorban a tudományos érdeklődés - amely Jugoszlávia széthullásával és az ezt kísérő délszláv háborúk következtében - a történész-kutatók figyelmét a két ország és a jugoszláviai magyarság és szerbség történelmi kérdései felé terelte. Ám a mai kutatók a fokozott érdeklődés ellenére sem tudták A. Sajti Enikő tudományos előnyét behozni, mert azon történészek közé tartozik, aki szerb nyelvtudását kamatoztatva (a szerb történészekkel ellentétben), a forrásokat és az időszerű szerb releváns történeti irodalmat eredetiben tudja olvasni, és értékelni is. így művei, különösen a délvidéki magyarok történetével foglalko- zóak, a teljesség erejével hatnak, még akkor is, ha ezekről maga a szerző úgy érzi, hogy kutatásai, és ennek eredményeként született tanulmányai „buktatókkal teli, megjárt út". A tudományág buktatói közé Sajti Enikő elsősorban a tisztázatlan terminológiai kérdéseket, a különböző korszakhatárokat, kényes, évtizedeken keresztül tabutémának számító témákat sorolta. Tanulmányainak, cikkeinek írásakor a történésznek olyan kérdésekkel kellett mélyrehatóan foglalkoznia, mint amilyen az 1918-as impériumváltást követően a délvidéki magyarság elnevezése. Hogy őket délvidéki magyarként emlegesse-e, vagy a mára már meghonosodott és egzaktabb vajdasági magyarság elnevezést használja? A korhatárproblémák közül említsük meg a témát lezáró 1947-est, amely a korszakot áttekintő Aleksandar Kásás történésznél 1945/46-tal zárul, míg Sajti Enikő azt 1947-re teszi. Mindkét szerző ugyanazokat az indokokat hozta fel, mégpedig korszakhatárnak a délvidéki-vajdasági magyarságot ért megtorlások lezárulását és a titói, második Jugoszlávia magyarságpolitikája alapelemeinek „kikristályosodását" vették alapul. A különbség az, hogy azt Sajti Enikő egy nemzetközi jogi aktus megszületéséhez, a Magyarország és Jugoszlávia közti békeszerződés megkötéséhez kötötte, mert az ő meglátása szerint akkor vált „nyilvánvalóvá, hogy a délvidéki magyarság ismét a jugoszláv állam határai között" folytatja életét, továbbra is kisebbségi sorsban, míg Kásás azt a lokális szinten történő belpolitikai változások szintjén is elfogadhatónak tartja. Mélyreható, sokéves kutatásainak eredményét szem előtt tartva, de a kívülálló, jobb rálátási pozícióból eredően, A. Sajti Enikő a délvidéki-jugoszláviai magyarság 1918 és 1947 között kisebbségi sorsban, „kényszerpályán" való mozgásáról beszél, amelyet „önerejéből" nem tudott megváltoztatni, hiszen a „koordináta-rendszer", amely az akkor még félmilliós magyarság mozgásterületének mondható, igen merev keretek közötti mozgásteret tudott csak biztosítani. Értékelése szerint a vajdasági magyarságot az adott történelmi körülmények olyan helyzetekbe sodorták, amelyek megoldásában sokkal edzettebb nemzetek is igen nehezen találták volna fel magukat. A jugoszláviai magyarság vezetőinek - elsősorban az 1922-ben megalakult Jugoszláviai Magyar Párt vezetőinek szerepvállalását - találékonyságuk értékelésében pedig arról elmélkedik, hogy sikerült-e nekik felismerni a 109
