Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 5. szám - A 90 ÉVES TÓTH ISTVÁN KÖSZÖNTÉSE - Bakonyi István: Egy „nyugatos” költő: (Sumonyi Zoltán: Nyugat)
Bakonyi István Egy „nyugatos" költő (Sumonyi Zoltán: Nyugat) Sumonyi Zoltán sokoldalú és sok műfajú szerző. Mindhárom műnemben alkot: a lírában, a drámában és az epikában is. (Itt pontosítom az ajánlószöveg első mondatát: a líra nem műfaj...) Sőt megesik, hogy egyetlen kötetben is megjelenik ez a sokoldalúság, hiszen a Nyugat nemcsak verseket, hanem egy egyfelvonásos történelmi játékot is tartalmaz. A cím és a míves címlap (Hodosi Mária terve) egyben jelzi szerzőnk vonzódását, szellemi hovatartozását. Sőt, az első ciklus, a Nyugat 100 különleges szellemi kalandra hívja az olvasót. A legendás folyóirat centenáriuma arra ihlette Sumonyit, hogy az ugyancsak legendás nyugatos költők nyomán sajátos átiratokat készítsen az ő modorukban, ám helyenként igen erőteljes mai színekkel gazdagítva. Zeneileg áthangszerelve. így aztán rendkívül összetett az olvasó élménye. Jeles és teremtő ötletek egész sorával találkozunk, miközben használja az eredeti művek szókincsét, képi világát, lírai eszközeit, s azokat vegyíti napjaink nyelvi elemeivel. Egy példa az Ady Endre versére írott A Sion-hegy alatt 2. versszakából: „Ott álltam ama hegygerincen, / Szűk könyök-utcán, hol arab / Zsibárusok színes kendőkkel, / Base-ball sapkákkal ostromoltak / A tülkös Sion-hegy alatt." Nincs ebben semmi istenkísértés, bár a profán elemek erőteljesebbek, mint az eredeti műben. Az Ady-versben és itt sem jön létre az igazi Isten-ember kapcsolat, s ez az egyik fő pillére a mondandónak. Néhol azonban (Imádság háború után) az obszcén elem alig indokolható, még ha érthető is a szándék... Szerencsére nem az ilyen elemek uralkodnak, hanem sokkal inkább a szellemes átiratok. A lírai én szerepe, az önéletrajz beszüremkedése sokkal fontosabb. Ugyaninnen a kezdőstrófában: „Lásd, háborúban nőttem fel én, / Háborús kölyök vagyok. / Pulyaként láttam sok katonát: / Vakok voltak. Mind vakok." Erezhetjük a kor, a gyerekkor békétlensége fölötti keserűség megnyilvánulását. Általában jellemzi a bravúros verselési technika, a játékosság, a formai biztonság. Tud a nagy elődök modorában, stílusában írni. (Vannak ebben persze „kollégái", hiszen például nemrégiben olvashattuk Hétvári Andrea „Radnóti-átiratait" Vörösbegyek nyugalma, drága Fif! címmel, de a korábbi időkből akár Weöres Sándor Psychéjét is említhetjük.) Sumonyi műveinek világát helyenként a tragikus elemek gazdagsága is fémjelzi. Ilyen pillanat például a Kosztolányi témájára írott Húgom, melyben „A húgomat a bánat eljegyezte"-íé\e vendégmondat a hangütés, és „A húgomat az Isten eljegyezte"-té\e mondat a végkifejlet. Egyértelmű ugyanakkor, hogy ezzel a sorozattal költőnk eljegyzi magát a Nyugat-eszmény mellett, és igazolja, hogy ez az esztétikai út ma is járható. Ebben a szellemileg szétszabdalt világban, amelyben a politika és a különféle taktikák egymásnak feszítik az írástudókat is. (Szerencsére ebből a könyvből nem derül ki a szerző, egyébként meglehetősen markáns hovatartozása sem...) Gyakran találunk ebben a kötetben kis lírai remekléseket, a pillanatok rögzítésének szép példáit. Például ilyet: „Se ősz, se nyár nincs már olyan: se illat, / Se íz, se olyan borzongás nincs bennem. / Mégis, még addig kéne visszamennem, / Amíg az emlék, így-úgy, odahívhat." („Megnézem még a szabadkai házat") Túl is mutatnak az ilyen részletek a megjelölt és ürügyül szolgáló, valamint a maga teremtette művek világán. Keltezi is írásait, így pl. megtudjuk, hogy kedves helyén, a szigligeti alkotóházban sem tétlenkedik, számos műve született ott, többek között a magyar kultúra napjához közelálló időpontokban. Szigliget hasonlóképpen fontos irodalmi menedék a számára, mint annak idején a balatonfüredi Lipták-ház volt. Nyilvánvaló a hely szellemének inspiráló hatása is. Aztán találkozunk ars poetica-szerű vallomásokkal is (Beírtak engem mindenféle könyvbe). Vagy inkább részösszegzésekkel, a valósághoz fűződő, kérdésekkel teli viszony rögzítéseivel. Vannak 103
